Szórakozás

Erotikus videó került elő a ValóVilág sztárjáról – Két lány a zuhany alatt

Pikáns videó került fel az RTL Klub honlapjára. A kisfilmen a két jó barátnő, Eszter és Seherezádé meztelenül huncutkodik egymással.

A lányok vélhetően egyszerű tisztálkodásra készültek, végül csaknem egy erotikus film forgtásába csöppentek. A csajok hangosan kacagtak, miközben egymás meztelen mellére fröcskölték a vizet. Nem csodálkoznánk rajta, ha ezek után róluk is elterjedne, hogy a barátságnál több is lehet közöttük. Eszter egyébként a napokban azt is elmondta, hogy szexhiánytól szenved. A lányokkal állítólag azt is megbeszélték, hogy zuhanyzás közben kényeztetik majd magukat. Már a módszert is kidolgozták rá, hogyan maradhatnának diszkrétek. Miközben egyikük a vízsugárral élvezkedne, addig egy másik lány paravánként állna elé.


Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence

Seherezádéval kapcsolatban korábban egyébként már felmerült, hogy esetleg saját neméhez vonzódik, mert Gergővel nem akar szexelni. A Hír24 megkérdezte erről a szőkeség barátait, akik határozottan cáfolták, hogy a villalakó a lányokat szeretné.

Kovács Kinga pszichológus azt állítja, egy ilyen speciális helyzetben, mint a ValóVilág bármi megtörténhet. Elképzelhetőnek tartja, hogy két lány egymásba szeressen, még akkor is, ha korábban sosem történt velük ilyesmi. Ráadásul mivel hónapok óta nem létesítettek szexuális kapcsolatot, így egyáltalán nem lenne furcsa, ha két lány találna egymásra. Erre számos példa van a börtönökben is, ahol – mint a VV-ben – összezártan élnek az emberek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik