Szórakozás

Bűnözőként kezelték a magyar sztárt – pert nyert a NAV ellen

Nagy port vert fel tavaly áprilisban Kozso autó-lefoglalási ügye. Az énekest Vác főutcáján szállították ki amerikai rendszámú szponzorautójából, és azzal a lendülettel el is kobozták tőle a járművet.

Emlékeznek még? Az énekes jogi útra terelte az ügyet, s a napokban nyerte meg a pert a NAV ellen. Óriási erkölcsi és anyagi kárt okozott a több mint hét éve külföldön élő zenésznek az eljárás, hiszen korábban azzal a szponzorautóval járt a fellépéseire.



“Az sem utolsó dolog, hogy bérelnem kellett egy hasonló paraméterekkel rendelkező autót, és több, mint másfél évig nem használhattam a gyönyörű terepjárómat, de a legjobban mégis az fájt, hogy úgy kezeltek, mint egy bűnözőt. Többfordulós perben kellett bebizonyítanom, hogy már hét éve Amerikában élek és dolgozom, mint szerző-előadó. Magyarországra a koncertek, a rajongók, a televíziós felkérések és a családom miatt járok vissza. Igenis áldozat voltam ebben az ügyben, de végre győzött az igazság! Jogerősen is megnyertem a pert, s 18 hónap után visszaadták a kocsit! Ez abszolút precedens értékű Magyarországon. Több okból elégtétel számomra a győzelem. Egyrészt kiderült, hogy nem vagyok bűnöző, de menekült sem. Másrészt a művészeknek is kapaszkodót jelent a sikerem, hiszen a diadalom azt jelenti, nem hurcolhatnak meg egy embert ártatlanul a hatóságok csak azért, mert ismert.Sajnos az egészségemet már nem tudják visszaadni a NAV munkatársai, a meghurcoltatás miatti álmatlan éjszakák, a szorongás agyvérzéshez vezetett. A roppant kellemetlen eljárás nagyon rossz fényt vetett rám, ezért úgy döntöttem, kártérítési pert indítok a NAV ellen.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik