Szórakozás

Hatalmas balhék a TV2 műsorában – a cenzúra mindenkit elhallgattat?

Nem tűrik a kritikát a TV2 ÖsszeEsküvők című műsorának készítői. A stáb szinte mindent  megtesz annak érdekében, hogy elhallgattassa az elégedetlenkedőket.

Nem is sejtik az ÖsszeEsküvők játékosai, mennyire aggódnak értük kint maradt családtagjaik. A szereplők szülei éjjel-nappal az élő kamerák közvetítései előtt ülnek, és csak reménykedhetnek, hogy ép lelkű “gyereket “és feleséget kapnak vissza a valóságshow után.

A cirkusz azzal kezdődött, amikor a produkció készítői úgy döntöttek, a konkurens csatorna átcsábított sztárjával, Alekosszal és édesanyjával, Vájával turbózzák fel a nézettséget. Ám a mérőszámok helyett csak a felháborodás nőtt a műsor körül. A stáb vélhetően egyre idegesebb, és – úgy tűnik – már a kemény cenzúrától sem riadnak vissza.

A múlt hétvégén már többen jelezték, hogy igazságtalan döntésnek érzik egy ismert ember teljes jogú játékosként szerepeltetését a valóságshow-ban, ám ezt talán kis idő után – hiszen mi mást tehetnének – meg is emésztették volna a rajongók és családtagok. A biztosítékot a görög és főleg édesanyja Vája viselkedése verte ki. Az új lakók összefogtak Kati mamával és fiával, Marcival: elhatározták, kikészítik a többieket. És már el is kezdték… Estéről estére menetrendszerűen és ittasan nyomják ordenáré és trágár műsorukat, ami szemmel láthatóan egyre inkább kiborítja a játékosokat.

Azt, hogy Alekoszékat milyen instrukciókkal küldték be műsor készítői a Rezidenciára, nem tudjuk, de néhány furcsaságra azért felfigyeltünk. Az online kamerák mögött állók például néhány napja nem voltak a helyzet magaslatán, így ország-világ láthatta, amint a görög csődörként emlegetett vőlegényjelölt a stáb egyik tagjának oldalán sétálgat a kertben.  Ez több kérdést is felvet, de leginkább azt, miként is van, hogy csupán egy játékos juthat „külső információhoz”, aki a csatorna kommunikációja szerint éppúgy esélyes a nyereményre, mint bármelyik másik szereplő.  A beszélgetést nyilván nem hallhattuk, de feltételezhető, hogy TV2 ismert munkatársa, és a produkció jó pénzért megvásárolt embere nem a svájci frank árfolyamáról vagy az időjárásról beszélgetett egymással.


Fotó: TV2

Amíg a nézők “csak” dühösek, és szinte egy emberként szeretnék Alekoszt a Rezidencián kívül látni, a kint maradt családtagok elkeseredettek. Az egyik szereplő édesanyja a minap blogot indított, amelyben a műsorral szembeni kritikáját fogalmazta meg, de irománya éppúgy, mint az Elég az ÖsszeEsküvők alázásából című Facebook-csoport tegnap estére nyomtalanul eltűnt.  Mint ahogyan azoknak a bejegyzéseknek is – kevés kivétellel –  villámgyorsan lába kél, ahol a műsor és annak készítői kapnak hideget-meleget.

Ijesztő, hogy az eddig készségesen nyilatkozó szülők hangjába újabban félelem vegyül, attól tartanak, ha olyat szólnak, ami nem tetszik a műsorkészítőknek, gyermekeik járnak rosszul. Hallgatásuk azonban beszédes, nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy az egyszerű néző is összerakja a mozaikokat. Az édesanyák és édesapák, ha tehetnék, kihoznák – az egykor nagy reménnyel beköltöző – családtagjaikat a Rezidenciáról, egyre kevésbé bírják tehetetlenül nézni, ahogy Alekosz és anyja alázzák szeretteiket. A szerződés persze kötelezi őket, kevesen vannak abban a helyzetben, hogy az ötmilliós(!) kötbért kifizessék a csatornának.

Hogy mi lesz a játék vége, még csak sejthető, az elmúlt napok történéseit és a kereskedelmi csatornák „etikai kódexét” tekintve nincsenek illúzióink. Mint ahogy azoknak a játékosoknak – és főleg hozzátartozóiknak – sincsenek, akiknek az álma napok alatt rémálommá változott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik