Szórakozás

Ők a nagy álompár? A kamerák előtt alázta párját az RTL Klub sztárja

Vajon mit tenne VV Gergő, ha tudná, hogy párja, Seherezádé a háta mögött alázza? A lány azt is elmondta Dyának, szerinte nem illenek össze a börtönviselt fiúval.


Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

Meddig húzza még együtt a villa álompárja? Most úgy tűnik, hogy már nem sokáig. Főként a szőkeség az, aki egyre inkább eltávolodik párjától. Ráadásul a háta mögött beszélte ki Dyával a fiút. A fekete bombázó csak erősítette Sehiben azt, hogy semmi keresnivalója nincs a fiú mellett. Dya úgy véli, Gergő azért nem való Seherezádéhoz, mert sokkal érettebb, már családot szeretne, míg a szőkeségnek jelenleg inkább a buli az élete.

Seherezádé azt kifogásolta, hogy Gergő nagyon erőszakosan nyomul rá és csúnyán beszél vele. A bombázó bevallotta, számára a szex egyáltalán nem fontos. Előző párjával, Claudióval például volt, hogy egy hónapig nem szexeltek és ez állítólag egyiküket sem zavarta.

Seherezádé azt is kiteregette a kamerák előtt, hogy időnként sírógörcs kerülgeti, amiért Gergő tiszteletlenül beszél vele. Később Annamarinak is panaszkodott. Neki meg azt mondta, kezd kiábrándulni a fiúból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik