Szórakozás

Részegen parasztozott és szakított az RTL Klub sztárja

Seherezádé szerint Gergő agresszív és paraszt módon viselkedik. A fiatalok tegnap nagyon berúgtak, majd minősíthetetlen hangnemben beszéltek egymással.


Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

Nem csodálkoznánk, ha Gergő és Seherezádé valóban szakítanának. A pár már egyeltalán nem turbékol. Ráadásul úgy tűnik, az elképzeléseik is nagyon eltérőek kapcsolatukról. A börtönviselt játékos láthatóan lángol a szőkeségért, míg a lányt egyre inkább zavarja a fiú nyomulása. Ezt Seherezádé egyébként szinte mindenkinek elmondta a villában. Sőt, lépten nyomon azt hangoztatja, hogy villabeli párja nagyon nyomulós, agresszív és ezért neki túl sok. A lányok azonban felvilágosították a szőkeséget, ne csodálkozzon rajta, ha Gergő ráizgul, hiszen ő állandóan kihívóan viselkedik.

Ráadásul Sehi és Geri csúnyán beittak tegnap este. Az alkohol mindkettőjükből kihozta csúnyábbik oldalukat. Gergő megint agresszívan rányomult barátnőjére, aki eltaszította magától, sőt kijelentette, takarodjon el mellőle. Erre a fiú felkapta a vizet és kijelentette, most, hogy szakított a lánnyal, tovább iszik. A riportszobában később azt is elmondta, nem viselte meg a veszekedés. Vajon valóban szakított a villa álompárja, vagy csak ez is show része? Hamarosan ez is kiderül.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.