Szórakozás

Zenekart alapít az X-Faktor kiesője

Németh Katicának ismét búcsúznia kellett, de nem adja fel: folytatja tovább az éneklést, sőt, már saját koncertről álmodik.

A politológia szakon tanuló lány tavalyi csalódása után sokkal nagyobb elvárással érkezett az X-Faktor idei szériájába. Önmagával szemben volt szigorú, bizonyítani akarta azt, hogy itt van a helye, és igenis lehet még belőle énekes.

A Mentorok házába való bekerülést eldöntő utolsó válogatón azonban a Keresztes Ildikó, Malek Miklós, Nagy Feró és Geszti Péter alkotta mentorcsapat úgy döntött, nem viszik magukkal a legjobb 24-be a fiatal lányt.

Katica a Fél Kettő hétfői adásában elmondta, magát hibáztatja a kiesése miatt, úgy véli, túlságosan sok mindent várt el magától, és a magasra állított lécet már nem tudta megugrani. Csalódott, de nem adja fel az álmait, folytatja az éneklést tovább.

„Amikor problémám van az életben, vagy nem úgy jön össze, akkor én rögtön tudok a zenébe vagy éneklésbe menekülni. Ha úgy adódik, akkor csak magamnak, de persze nagyon szeretném, ha – annak ellenére, hogy kiestem – most elindulna valami” – árulta el a tehetség, aki saját zenekart alapított nemrég, hamarosan már az első próbán is túl lesznek és bíznak benne, hogy nagyközönség előtt is felléphetnek előbb-utóbb.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik