Szórakozás

Íme az X-Faktor Top 24-es listája

Eldőlt, hogy kik jutottak be az RTL Klub tehetségkutatójának következő fordulójába, azaz a Mentorok házába.

A Táborban 150 produkcióból már csupán 50-en mutathatták meg újból énektudásukat Keresztes Ildikó, Malek Miklós, Geszti Péter és Nagy Feró előtt. A mentorok ezt követően hozták meg döntésüket, hogy kik azok, akik folytathatják a menetelést a tehetségkutató show-műsorban, és kik azok, akiktől búcsúznak.

Elsőként Kováts Vera lépett színpadra, aki minden mentort és nézőt lenyűgözött. Gyurcsík Tibi felszántotta a színpadot, Gubik Petra előadását pedig tátott szájjal, mozdulatlan arccal nézte végig Keresztes Ildikó. Bagosi Alexa itt hívta fel magára igazán a mentorok figyelmét, Tarány Tamás pedig megmutatta, hogy nemcsak sétálgatni, hanem táncolni is tud a színpadon. Az első nagy csalódást Fehér Zoltán okozta, komoly vita alakult ki a mentorok között az énekesről, mert bár hangi adottságait meggyőzőnek találták, az előadásmódját és az ízlését problémásnak érezték. Ez a vita azonban korántsem volt olyan heves, mint ami Kocsis Tibor miatt alakult ki Ildikó és Feró között. Feró azt kifogásolta, hogy Tibor a magas hangoknál elemelte a mikrofont a szájától és kijelentette: nem tetszett neki a produkció. Ildikó teljesen felháborodott, a szócsata pedig már Maleken és Gesztin is túlnőtt.



A Hajdu-ikrek újfent megdöbbentették a mentorokat, de ezúttal remek produkciójukkal, így ismét helyet kaptak Geszti Péter szívében. Muri Enikő könnyei kicsordultak a dal végére, a mentorok szerint előadása tökéletes volt. Oltyán Attila igazi rock sztárként viselkedett a színpadon. A válogatón kifejezetten rosszul indító Luther Beuka életre keltette talpa alatt a deszkákat, a mentorok most azt is élvezték, amikor nem énekelt, csak táncolt. Barna Gergő felépült a saját magának okozott csalódás után és mosolyogva lépett a mentorok elé. Keresztes Ildikó megkönnyezte az I Dreamed a Dream előadását.



A legjobb 50-be bekerült egy új formáció is. Kumich Tamás, Nánássy Tibor és Varjú René bár egyénileg kiesett a legjobb 100-ból, a mentorok mégis láttak bennük fantáziát, csapatként.



A Mentorok házában, vagyis a legjobb 24 között folytathatják:

25 év alatti lányok: Kováts Vera, Farkas Éva, Abodi-Nagy Blanka, Bagosi Alexa, Gubik Petra és Muri Enikő.
25 év alatti fiúk: Barna Gergő, Kelemen Csaba – Lil C, Demes Tamás, Baricz Gergő, Oltyán Attila és Tarsoly Arnold.
25 év felettiek: Gyurcsík Tibor, Kocsis Tibor, Tarány Tamás, Borzné Kovács Violetta, Luther Beuka és Géczi András.
Csapatok: Hajdu Mariann és Hajdu Bea, Rocktenors (Mező Márió, Mező Zoltán és Táborosi Márk), Wunderli Hajnalka és Czékmány Tamás, Angler Balázs és Simon Boglárka, Csotó Szilvia és Berta Kitti, valamint az Apollo 23 (Kumich Tamás, Nánássy Tibor és Varjú René).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik