Szórakozás

Csecsemőgondozónak készül “VV Halál”

A bénitó tekintetű Annamária barátnője szerint melegszívű teremtés és rendkívül türelmes, ezért is szeretne a későbbiekben kisbabákkal foglalkozni.

A Furák kategória nyertese, a Kill Billből kilépett jeges tekintetű Annamária szinte amint átlépte a Villa kapuját vasárnap, sokkolta társait. A lány flegma és rideg magatartása kiakasztotta a luxusbörtön lakóit és közös erővel fordultak a VV Fecó által csak Halálként emlegetett valóságshow-hős ellen. Szerintük Annamária megtévesztette a nézőket a beszavazón és csupán taktikából vette fel a gyilkos imázst; legjobb barátnője, Szelényi Gyöngyi szerint azonban erről szó sincs.

A barátnő a Bors című napilapnak elárulta, a fura lány a való életben is nagyszájú, nehéz felidegesíteni, a vitákban pedig mindig az övé az utolsó szó. Mellette csak olyan játékosok fognak megmaradni, akik ugyanannyira erős egyéniségek, mint ő, a gyengébbeket hamar kicsinálja – mondta Gyöngyi.

A villalakó különc viselkedésének oka állítólag, hogy édesanyja 9 éves korában lemondott róla, intézetbe adta, mert nem volt pénze felnevelni. Annamária emiatt kevés szeretetet kapott gyerekként, távolságtartó magatartásával pedig csak magát védi.

A VV-hős nővére szerint a zord külső valójában érzékeny belsőt takar, Annamária végtelenül türelmes lány, éppen ezért akar majd csecsemőgondozóként dolgozni. Ágnes azt is elmondta, nem félti testvérét, a többiek hiába próbálják majd meg kiközösíteni, Annamária megedződött a nehéz évek során, úgyhogy nagy meglepetéseket fog odabent szerezni.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik