Szórakozás

Szabad életre készül Stohl

Alföldi Róbert a szeptemberi szezonra is visszavárja a színészt, akinek ügyvédje szintén jóval enyhébb másodfokú ítéletre számít.

Ezen a héten még tart a nyári szünet a Nemzeti Színházban is, de már csak néhány nap, és megkezdődik a szeptemberi szezonkezdésre való felkészülés. Úgy tűnik, ebből a börtönnel fenyegetett Stohl Andrásnak is ki kell vennie a részét, hiszen a teátrum igazgatója, Alföldi Róbert többször is kijelentette: a szövevényes büntetőügyben tobzódó színész nem lett kegyvesztett a szemében.

A népszerű színész ügyvédje, dr. Ruttner György ugyan talányosan fogalmaz, de szavaiból kiderül, hogy védence szerinte is bizony rövidesen koptatni kezdi a Nemzeti Színház deszkáit. A korábbi súlyos ítéletnél ugyanis jóval enyhébb másodfokúra számítanak, így nincs akadálya annak, hogy alapozzon rá Alföldi.

“Az ügy nagy fordulatot vett az elmúlt tárgyalás óta, és már egészen más a jogi megítélése is. Ennél fogva jelentős ítéletenyhítésre számítok. Éppen ezért ügyfelemnek ebben a szellemben kell élnie az életét, és így kell tennie mindenkinek, aki bármilyen összefüggésben részese a történetnek” – nyilatkozta az Új Ásznak dr. Ruttner György.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik