Szórakozás

Stohl-ügy: megtámadják a szakértői véleményt?

Mester Csaba, Pali bácsi ügyvédje egyelőre még nem olvasta a legújabb jelentést, de azt mondja, alaposan megvizsgálja majd, hogy megalapozottak-e az abban foglaltak.

Mint arról korrábban beszámoltunk, elkészült a harmadik orvos szakértői jelentés a Stohl-baleset legsúlyosabb sérültjének egészségi állapotáról. A bulvárlapok információi szerint Kaincz Pál mégsem szenvedett maradandó egészségkárosodást, ez pedig azért lényeges, mert ha az értesülések igaznak bizonyulnak, akkor az első fokon két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélt színész-műsorvezető könnyen megúszhatja a börtönt másodfokon.

Mester Csaba, Kaincz Pál ügyvédje a Mokka hétfői adásában elmondta, nem érti, hogy az állítólagos szakvélemény hogyan kerülhetett nyilvánosságra, ugyanis legjobb tudomása szerint még meg sem írták és a bíróságnak sem küldték el a papírokat, így egyelőre ők sem tudják, hogy pontosan mi áll a jelentésben, de valószínűnek tartja, hogy a tartalma megfelel majd a bulvárlapokban leírtaknak.

“Számunkra azonban nem az elsődlegesen, vagy nemcsak az a lényeg, hogy mi a végeredménye ennek a szakvéleménynek, hanem az, hogy az megalapozott-e vagy nem. Tehát bármilyen következtetést vont is le, azt megfelelő tudományos érvekkel alátámasztotta-e vagy nem” – mondta Mester Csaba, aki nem tartja elképzelhetetlennek, hogy további szakértői vizsgálatokkal gyarapodik majd a Stohl-akta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik