Szórakozás

Kanadába érkezett Vilmos herceg és hitvese

Az év álompárjának ez az első hivatalos külföldi látogatása.

A hercegi párt a kanadai légierő egyik gépe szállította Ottawába, ahol lelkes tömeg üdvözölte Cambridge hercegét és hercegnőjét. A repülőtéren John Baird külügyminiszter üdvözölte őket.

A Vilmost és Catherine-t az ottawai nemzeti háborús emlékműnél Stephen Harper kormányfő és felesége várta. A kormány épületénél 21 díszlövés köszöntötte a hercegi párt.

Hatalmas tömeg gyűlt össze helyszínen, sokan már az éjszakát is ott töltötték. A magas rangú vendégek kezet ráztak néhány szerencsés hódolójukkal, és szóba is elegyedtek velük, miközben a fényképezőgépek vakui folyamatosan villogtak.

 

A kilencnapos látogatás nem is titkolt célja, hogy Vilmos herceg és felesége népszerűsítse a brit monarchiát, amelynek tekintélye megcsappant az utóbbi időben Kanadában. Egy minapi közvélemény-kutatás szerint a kanadaiak egyharmada – s főleg francia gyökerekkel rendelkező québeciek 60 százaléka – minden kapcsolatot meg akar szakítani a brit koronával. II. Erzsébet brit uralkodó egyben Kanada államfője is.

Vilmos hangoztatta, hogy az első hivatalos külföldi útjuknak kiszemelt Kanada a lehető legjobb választás, és dicsérte a kanadaiak vendégszeretetét. A franciaajkú kanadaiak kedvéért néhány szót franciául is szólt, majd angolul folytatva megjegyezte, hogy látogatása során remélhetőleg csiszolni fog francia nyelvtudásán is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik