Szórakozás

Harry herceget akarják Kanada trónjára

Vilmos herceg öccsét akarják Kanada királyának a kanadai monarchisták, amivel megoldódna a régi probléma, hogy túl messze van az országtól az államfő.

A kanadai királyságpártiak rukkoltak elő az ötlettel annak kapcsán, hogy a héten vendégségbe érkezik hozzájuk Vilmos herceg és Katalin hercegnő. Vilmos a második a brit trón öröklésének sorában, öccse Harry (mindketten II. Erzsébet unokái) pedig a harmadik – jelenleg. Ám ha a Vilmos-Katalin frigyből gyermek születik, akkor Harry hátrébb sorolódik – gyakorlatilag semmi esélye sem marad a trónra – és “szabaddá válhat” Kanada számára.

A kanadai monarchisták Ottawát javasolják Harry székhelyéül, és a brit királyi családtag állandó jelenlétével remélik kifogni a szelet azoknak a vitorlájából, akik sokkal inkább választott államfőt szeretnének Kanada első emberéül, nem pedig osztoz(kod)ni a britekkel – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

Azt egyébként a leglelkesebb királypárti kanadaiak is elismerik, hogy a bő 4 ezer kilométeres távolság az ország és uralkodója között nem ideális állapot, és jobb, ha egy államfő nem két-három évente egyszer bukkan fel országában, hanem évente kétszer-háromszor nem.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.