Szórakozás

Elkábították a diszkóban VV Jerzyt?

A Villa Szépfiúja egy átmulatott éjszaka után egy idegen nő ágyában ébredt. Azt mondja, semmire nem emlékszik, és biztos benne, hogy valamit beletettek az italába.

VV Jerzy nem sokáig búslakodott Gigivel való szakítása miatt, amint kiszabadult a luxusbörtönből, rögtön belevetette magát a nyári szoknyavadászatba.

“Hét lánnyal voltam a szakításunk óta. Jelenleg nem szeretnék komoly kapcsolatot, ezek csak egyéjszakás kalandok számomra. Sem időm, sem energiám nincsen egy komoly kapcsolatra most” – árulta el az Új Ásznak az egykori chippendale-fiú, aki arra viszont nem számított, hogy ezeknek a könnyű, nyári kalandoknak bizony váratlan következményei is lehetnek.

„A barátaimmal úgy döntöttünk, hogy kiengedjük egy kicsit a fáradt gőzt, lementünk egy pesti szórakozóhelyre. Nagyon jól éreztük magunkat, és a buli hevében elfogyasztottunk pár italt is. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy lány megragadja a kezem, és magával vonszol a mosdóba, azzal a felkiáltással, hogy mindenféle viszonzás nélkül szeretne örömet szerezni nekem” – mesélte Jerzy.

„Az este utolsó képe, amit fel tudok idézni, hogy beszállok egy taxiba az említett hölggyel. Utána képszakadás. A következő emlékem, hogy egy vadidegen nő mellett ébredek. Egy percre sem emlékszem a vele töltött időből. Biztos vagyok benne, hogy beletettek valamit a poharamba, hiszen ilyen még nem fordult elő velem, hogy ne emlékeznék rá, kivel bújok ágyba” – mondta a volt villalakó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik