Szórakozás

VV Jerzy visszatalált a szexiparhoz

Hiába mondta „szabadulása” után, hogy abbahagyja a vetkőzést, ismét chippendale-fiúként keresi kenyerét a Villa Szépfiúja.

VV Jerzy egyetlen fegyvere úgy tűnik, az erotika maradt. Tisztesebb foglalkozás után szeretett volna nézni a ValóVilág 4 után, főzőműsorra vágyott és az is a tervei között szerepelt, hogy befejezi az iskolát. Az ismertség azonban egyelőre más irányba sodorta a Villa egykori hősszerelmesét: felkérései egymást érik, és a VV4 ezüstérmesének járó gázsi sem elhanyagolható tényező…

Jerzy első fellépésére szombat éjszaka került sor Szlovákiában – értesült a Bors című napilap. A magyarok lakta nagykaposi szórakozóhelyen nem sokkal éjfél után sikoltozó tini lányok százai fogadták az elegáns öltönyben érkező Szépfiút. Gigi volt kedvese zavarba ejtő mozdulatokkal egybekötve igyekezett kielégíteni a női rajongók kívánságait. Az enyhén pornográf elemekben gazdag show csupán nyolc percig tartott, ám a lelkes hölgyek alig akarták elengedni alsónadrágra vetkőzött kedvencüket.

Jerzy a lapnak elárulta, soha nem él vissza a helyzetével, tisztában van vele, hogy rengeteg lányt megkaphatna, de számára ez csak munka. Élvezi a népszerűséget, de egy bizonyos határt soha nem lép át.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.