Szórakozás

VV Jerzy 800 ezerért ropta Mallorcán

A Szépfiú egy jobb élet reményében próbált szerencsét évekkel ezelőtt a spanyol szigeten chippendale fiúként.

A gyerekként állami gondozásban nevelkedett Jerzy soha nem titkolta, hogy nehéz körülmények között élt. Szegény sorsú családból származik, és már kiskorától kezdve saját magának kellett gondoskodnia boldogulásáról. Bár melegpornós múltját nyíltan még nem vállalta fel, azt már a beszavazó show alkalmával is elmondta, hogy egy ideig táncos fiúként kereste a kenyerét.

A Villa Szépfiúját Mr. D. néven elhíresült kollégája tanította meg három évvel ezelőtt a chippendale szakma minden fortélyára – írja a STOP.hu. Jerzy olyannyira, hogy tehetségesnek bizonyult, hogy már két év után sikerült elérnie azt, amiről mások a „szakmában” csak álmodnak, kihívták Mallorcára táncolni.

A Szépfiúnak este tizenegytől hajnalig kellett ropnia a színpadon, munkáját azonban jól megfizették, egy-egy szezonért akár 800 ezer forintot is zsebre tehetett. A mentor azt is elárulta, hogy főnökei maximálisan elégedettek voltak a villalakó teljesítményével: szerették őt, mert tisztelettudóan beszélt velük, nem feleselt és képes volt egymaga megszervezni a fellépéseit.

AJÁNLOTT LINK:

800 ezerért táncolt külföldön VV Jerzy (STOP.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik