Szórakozás

Felfüggesztettben bízik Stohl András

Bár a legutolsó balesete után sokan azt hitték, hogy emberileg és szakmailag is zsákutcába kerül, ő úgy tűnik, továbbra is minden fronton helytáll.

Stohl András azt mondja, rég dolgozott már ennyit, mint mostanság, de ezt ő kicsit sem bánja, és egyben cáfolta azokat a híreket is, hogy nagy pénzhalmozásba kezdett. Egyszerűen csak eleget tesz a hozzá érkező felkéréseknek. Továbbra is vezeti a ValóVilág adásait, és két színházban is játszik, így havonta 20-25 alakalommal lép színpadra.

A sok munka közben persze nem tud nem arra gondolni, hogy most csütörtökön folytatódik bírósági tárgyalása. A vád ellene: súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette. Mostanában otthon, családi körben is egyre többet beszélnek a perről és annak következményeiről. Szerettei aggódnak a jövőjéért. Stohl azt mondja, bár sikeres színházi és tévés munkáiban is, lelkének csak az hozhatna megnyugvást, ha szembesülhetne a bíróság döntésével. Szeretné, ha első fokon véget érne a büntetőpere, ehhez viszont az kell, hogy se az ügyész, se az ügyvéd ne fellebbezzen. Azzal lenne a legelégedettebb, ha felfüggesztett börtönbüntetést kapna.

A színész tavaly május végén okozott balesetet, autójával két kocsinak is nekiütközött, egy ember súlyosan, hárman könnyebben megsérültek. Stohl elismerte, kábítószert is fogyasztott, ezért részt vett egy elterelésen. Az eset felkavarta és megosztotta a közvéleményt, tettét mindenki elítélte, de sokan a színész pályájának kettétörését is elvárták volna. Azóta művészi teljesítményét nemcsak díjakkal ismerték el, de estéről estére vastapssal is jutalmazza a közönség.

Stohl András továbbra is teszi a dolgát a kereskedelmi csatornánál és a színpadon egyaránt, közben pedig nem találgatja, hogy milyen büntetés vár rá. Már csak néhány nap és kiderül…


AJÁNLOTT LINK:

Ítéletre várva (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik