Szórakozás

Stohl csak színészkedett a tárgyalóteremben?

A baleset egyik áldozata szerint a műsorvezető bocsánatkérése nem volt őszinte.

Hangos vitába keveredett a keddi tárgyaláson a színésszel Hesz Mirabella, aki abban az autóban utazott, mellyel Stohl András összeütközött, miután az árokba borította Kaincz Pál gépkocsiját.

A lány a tárgyalóteremben találkozott először a baleset óta a műsorvezetővel, és a Napi Ász kérdésére elmondta, nem haragszik Bucira, sokkal inkább szánalmasnak tartja azért, amit tett. Nem fogja beperelni, mert szeretne minél hamarabb túl lenni a procedúrán, de azt kétségbe vonja, hogy Stohl bocsánatkérése őszinte lett volna.

Mirabella a lapnak elárulta, egy szavát sem hiszi el a színésznek, bűnbánata is túl színpadiasra sikeredett, ennek ellenére biztos benne, hogy végül felmenti majd a bíróság a népszerű műsorvezetőt.

Mint arról korábban beszámoltunk, Stohl Andrásnak súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés vádja miatt kellett megjelennie kedden a Budakörnyéki Bíróságon. A tárgyalás során a színész-műsorvezető a baleset minden áldozatától külön-külön is bocsánatot kért, sajnálkozását kifejezve.

A büntetőper tárgyalása további tanúk és szakértők meghallgatásával 2011. március 31-én folytatódik, amikor ítélet is lehetséges.

Az Index úgy tudja, ha bebizonyosodnak az ellene felhozott vádak, tettéért maximum három évet kaphat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik