Szórakozás

Mel Gibson nem megy börtönbe

A színész vádalkut kötött, így börtön nélkül fogja megúszni a nőverést – csak tanácsadásra kell majd járnia.

Gibson még 2010 elején ment neki nejének, a hölgy ezután felvette az üvöltözős telefonbeszélgetéseiket és beadta a válópert – a páros azóta jól dokumentált, és mindkét fél számára rendkívül kínos bírósági adok-kapokot folytat, egyrészt a bántalmazás, másrészt a gyerekelhelyezés, harmadrészt pedig Grigorieva kazettái miatt (pontosabban azért, mert feltételezik, hogy az anyázós felvételekkel meg akarta zsarolni a férjét).

A vádalku után tehát akár fel is lélegezhettek, hiszen legalább az egyik ügy végére pontot tudtak tenni. Grigorieva a vádalku megszellőztetése után kijelentette, ő sem hiszi, hogy exférjének börtönbe kellene vonulnia, a dühkezelési tanácsadás bőven megfelelő – kérdés persze, hogy akkor miért is perelte be kezdetben Gibsont, a legtöbben azonban úgy gondolják, mind Grigorieva, mind pedig Gibson igyekszik ezen a ponton a legmegbánóbb, legmegértőbb arcot vágni a fejleményekhez, hiszen a hölgy zsarolási ügyében még mindig nyomoznak, és a kis Lucia felügyeleti jogáról sincs még döntés.

Gibson ügyvédje a következőket nyilatkozta a TMZ-nek: „Majd’ 20 évnyi jogi gyakorlat mondatja velem, hogy az igazságért gyakran túl magas személyes árat kell fizetnünk. Mel esetében ez különösen igaz, hiszen ha folytatná a pert, csak tovább hergelné az őt követő médiacirkuszt. Mel a per teljes ideje alatt aszerint viselkedett, hogy mi lehet a legjobb Luciának és a többi gyermekének. Rájuk gondolt, amikor arra kért, hogy keressem meg az ügyészt egy esetleges vádalku kérdésével, hogy minél hamarabb le tudjuk zárni az ügyet.”

AJÁNLOTT LINKEK:

Mel Gibson vádlakut kötött, nem megy börtönbe – angolul (TMZ)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik