Szórakozás

VV Olivért elhagyta a kedvese?

A Villa egykori Vagánya az egyik legnagyobb közösségi oldalon osztotta meg rajongóival: Enikő megcsalta és szakított vele.

„Sziasztok! A hír igaz, tényleg elhagyott Eni. Úgy gondoltam, hogy veletek osztom meg először, mert Nektek köszönhetek mindent. Sajnos Enikő volt az, aki megcsalt. Ezzel kapcsolatban kérlek ne érdeklődjetek. Majd elmondok mindent. Üdv, Oli” – ez volt olvasható a valóságshow-hős Facebook-adatlapján. Később a bejegyzést eltávolították.

A közösségi oldalon több Simor Olivér nevű felhasználó is található, de úgy tudjuk a fenti adatlap valóban az egykori villalakóé. Az már koránt sem biztos, hogy valóban a ValóVilág Vagánya posztolta-e ki a szakítás hírét, ahogy az sem, mennyi igaz a történtekből. Nem ez lenne az első eset ugyanis, hogy illetéktelenek feltörik egy hazai celeb Facebook-fiókját, és a nevében különböző üzeneteket osztanak meg a nagyérdeművel. Az azonban mindenképpen a hír valóságtartalma mellett szólhat, hogy forrásunk szerint 5000 ismerőse közül többen is faggatták Olivért a bombaként robbant bejegyzésről, de ő egyelőre nem szolgált rá magyarázattal.

Az RTL Klub Fókusz című műsorának honlapján azt olvasni: “VV Olivér egyetlen Enikője félrelépett. A lány szerint ez ugyan nem igaz, de Oli lelkileg összetört.” Hogy mit érez a volt villalakó, maga mondja el a Fókusz szerda esti adásában.

A Velvet telefonon érte utól Enikőt, aki cáfolta, hogy szakítottak volna a valóságshow-hőssel, állítása szerint minden rendben van közöttük. és este majd minden kiderül. Az internetes portál úgy véli, a hamis hír csupán promóként szolgál, hiszen találgatások szerint esélyes, hogy Olivér lesz az új műsorvezetője a Kész átverés című produkciónak.

A szerelmespár esetleges hirtelen szakítása azért is meglepő, mert bár szabadulása után Olivért sokan támadták Anikóval való villabéli románca miatt, azóta már szinte minden lehetséges fórumon elmondta, megbeszélték a dolgokat Enikővel, és nagyon szeretik egymást, sőt hamarosan az esküvőre is sor kerül majd.

AJÁNLOTT LINK:

Simor Olivér adatlapja a Facebook-on
Kész átverés VV Olivér szakítási híre (Velvet)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik