Szórakozás

Koldusbotra jutott magyar celebek

Para-Kovács Imre és Vágvölgyi B. András Bakács Tibor szalámilopása kapcsán nyilatkozott az Aktívnak.

Tudtak rossz anyagi helyzetéről, de nem mentegetik barátjukat, mert tudják, hogy hibázott, még úgysem keresnek kibúvókat, hogy tisztában vannak vele, hogy milyen nehéz körülmények között él. Settenkedő rossz anyagi helyzetéről többször panaszkodott a rádióban.

A Megasztár egykori zsűritagjával Para-Kovács évek óta megosztja vacsoráját, valamint az anyósa által szolgáltatott „mangalicaadagját” is, amit ő is azért kap, hogy életben maradjon.

Anyagi gondokkal küzdő hazai sztárokból nincsen hiány. Paudics Béla színész tavaly a Frizbiben beszélt pénzügyi problémáiról szintén nem először. A legendás Antal Imre pedig a halála előtt nem sokkal a kórházból kért segítséget szintén nehéz anyagi helyzete miatt. De a rockénekes Vikidál Gyula is arra kényszerült, hogy az interneten árulja legkedvesebb tárgyait. A hirdetésben akkor azt írta, nem tudja eltartani a családját és, hogy szeretne dolgozni, de még kifutófiúnak sem veszik fel ezzel a névvel.

Bakács a barátai szerint a válása után jutott a mélypontra. Para-Kovács Imre úgy véli, az újságíró szalámilopása egyfajta segélykiáltásnak is tűnhet. A mai értelmiségi, liberális újságírók ugyanis – miután megszűntek a műhelyeik – olyan méltatlan helyzetbe kerültek, hogy mint azt a példa is mutatja, még az is előfordulhat, hogy megélhetési bűnözőkké válnak egy rúd szalámi miatt.

AJÁNLOTT LINKEK:

A celeb is lehet szegény ember – Barátok Bakács tettéről (TV2.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik