Szórakozás

Győzike fájdalma: Virág nem szólít apának

Kevesebb mosollyal és harsánysággal jár-kel mostanság Gáspár Győző, aki nevetséges kitalációnak tartja, hogy mindenét nagyobbik lányára hagyta volna.

Gáspár Győző harsánysága a múlté – Az egykori showman arca olyan, mintha citromba harapott volna. Azon az ötleten azonban csak nevetni tud, hogy már végrendelkezett, és mindenét nagyobbik gyermekére, Evelinre hagyta – mint mondja, nincs végrendelet és nem is lesz, különben pedig hogy tehetné meg, hogy kisebbik lányát, Virágot kizárja a végrendeletéből?

Győző nem titkolta, rosszul esnek neki a támadások, de belátja: túl sok volt belőlük, hat éven át kamerák előtt éltek. Úgy érzi, lányaitól elvette a gyerekkort, amit nagyon bán. Fájt nekik, hogy legbensőbb pillanataikat is meg kellett osztaniuk az országgal, de ennek vége, mostantól minden a lányokról fog szólni – szögezi le Győzi, aki szerint a kis Virág sínylette meg legjobban a forgatásokat.

Zaklatott éveket élt át, és talán ebből adódik, hogy nem hívja őt apának, a keresztnevén szólítja…fájó, hogy ez megtörténhetett. Vele szemben van a legtöbb tartozása – vallotta be az egykori showman. Mint mondta, otthon már hoztak néhány új szabályt: nem hangoskodnak például, és a lányok elkezdtek Beával együtt főzőcskézni. Remélhetőleg lassan megváltoznak a dolgok – bizakodott Győző a Meglepetés magazinban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik