Szórakozás

Íme, Puzsér Róbert utolsó nyilatkozata

puzsér-róbert (puzsér róbert, )
puzsér-róbert (puzsér róbert, )

A Csillag Születik kritikusa utolsó nyilatkozatát adta a Reflektor magazinnak. Az ítész visszavonulót fújt egy időre.

Egy időre kivonul a “nagy médiából” Puzsér Róbert. A kritikus megingathatatlan döntésében, melyet nyugalma érdekében hozott meg. A Csillag Születik megmondója ugyanis könyvein szeretne dolgozni az év hátralevő részében, a munkában azonban csak hátráltatná a nyilvánosság. “Azt, amit az ember letett az asztalra, azt azonnal le is kell söpörni. Nem szabad rá hivatkozni soha, de soha többet” – szögezte le a Reflektor magazinban a kritikus, aki úgy véli, az RTL-nél tett munkája csak egy rövid kitérő volt.

“Úgy számolom, hogy még négy nap, amíg szerepelek az országos médiában. Utána teljes sajtócsendet hirdetek magam körül” – árulta el az egykori ítész, aki saját projektjeire koncentrál inkább. “A saját kis hátországomba, a saját kis hazai pályámra fogok visszavonulni. Egy kis falusi pálya ez, a nagy országos plázához képest, ami az RTL Klub. De a világon nincs ezzel semmi baj. Én több vagyok otthon, ez pedig csak egy vendégszereplés volt” – fejtette ki Puzsér Róbert, aki kizárólag egetrengető, rendkívüli esemény miatt hajlandó megtörni az általa hirdetett sajtócsendet.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik