Szórakozás

Így úszhatja meg a börtönt az RTL sztárja

VV Cristofel ügyvédje szerint mindaz, amit védence tett a könnyű és a súlyos testi sértés határán mozog.

Javában zajlik VV Cristofel ügye, akinek azért kell felelnie tettéért, mert kezet emelt exére, Veronikára. Az egykori valóságshow szereplő anyacsatornáján részletesen mesélte el az incidenst, majd hátat fordított az RTL Klubnak és a konkurenciának tálalt ki. VV Cristofel a Frizbiben tett nyilatkozatában már csak a pofont ismerte el, holott korábban fojtogatásról és rugdosásról is vallott. Ügyvédje szerint védence a pofon okozta sérülésen kívül más nem tett Veronikával. Így mindössze a könnyű és a súlyos testi sértés kísérlete áll fenn.

„Az, hogy mi az igazság majd a nyomozóhatóság kideríti. Amit nekem Cristofel elmondott, azok összességében, megítélésem szerint nem alkalmasak arra, hogy a súlyos testi sértés kísérleténél nagyobb bűncselekményt feltételezzenek. Ennek kiderítése azonban nem az én feladatom” – árulta el Dr. Berényi András, aki azt is elmondta, hogy ügyfele még nem tett vallomást a hatóságok előtt.

„Cristofel a gyanúsítottként való kihallgatásnál még nem volt ügyvédje, így nem mondott semmit. Most, hogy már engem felkért azt javasoltam neki, hogy tegyen egy hivatalos vallomást a hatóságok előt. Ezt hamarosan meg is fogja tenni. Teljes feltáró vallomást tesz” – mondta VV Cristofel ügyvédje, aki szerint védence nem tett olyat, ami miatt szabadságvesztéssel sújthatnák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik