A Blikk úgy értesült, egy rendőrségi feljelentés szerint két évvel ezelőtt két férfi hosszú hónapokon keresztül folytatott szexuális kapcsolatot egy kiskorú áldozattal. A kislány jelenleg már 13 esztendős (Nyitóképünk illusztráció, forrás: Thinkstock).
A lap közismert „sztársportolóként” utal az elkövetőkre. Információjuk szerint az ügy azért robbant ki most, mert a lány eleinte próbálta eltemetni magában a történteket, de később családja egyik ismerősének saját kézzel készített levélben írta le zaklatóinak nevét és a történteket. A rendőrségi feljelentés alapját is ez a levél szolgáltatja, benne a szexuális aktusok részleteivel, azok helyszíneivel, körülményeivel.
Megkerestük a rendőrséget, hogy megtudjuk hol tart az ügy, és történt-e már gyanúsítotti kihallgatás, az alábbi választ küldték.
Az Ön által kérdezett ügy körülményeit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szexuális erőszak bűntett gyanúja miatt indított nyomozásban vizsgálja. A nyomozás érdekeire tekintettel az ügyről bővebb tájékoztatást nem ad a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.