Pályán kívül

Schumacher állapota kritikus balesete után

Michael Schumacher (michael schumacher, )
Michael Schumacher (michael schumacher, )
A Forma-1 legendás világbajnoka síelés közben szenvedett balesetet. Állapota súlyos.

A 44 éves német autóversenyzőt mentőhelikopterrel szállították kórházba a francia Alpok egyik sípályájáról, ahol a francia sajtóban megjelent hírek szerint súlyos fejsérülést szenvedett egy bukás után.

Magyar idő szerint 23 órakor a BBC is azt írta a grenoble-i kórházra hivatkozva, hogy Michael Schumacher állapota kritikus, már a kórházba is úgy szállították, hogy kómában volt. Sürgős agyi operációt hajtottak végre rajta. Az expilóta menedzsmentje megerősítette, hogy kritikus Schumi állapota.

Ott van a kórházban Schumacher felesége, két gyermeke és Jean Todt, a Ferrari korábbi csapatfőnöke is, valamit Gerard Saillant professzor, a család barátja, aki a versenyzőt operálta, amikor az 1999-ben lábát törte a Brit Nagydíjon.

Ross Brawn is a kórházba tart, a pilótatársak pedig folyamatosan adják ki közleményeiket Schumiért szorítva.

Korábban írtuk:

Michael Schumacher 14 éves fiával volt, amikor elesett, és bár sisakot is viselt, a feje egy sziklának csapódott. A segítség hamar a baleset helyszínére ért, a jelentések szerint pedig sokkos állapotban szállították a kórházba.

A súlyos fejsérüléssel járó bukás Méribel síparadicsomában történt. “A moutiers-i kórházba szállították, de azt nem tudom megmondani, hogy mennyire súlyos a sérülése” – mondta az RMC rádióadónak Christophe Gernignon-Lecomte, a síparadicsom igazgatója.

Michael Schumacher
Fotó:AFP

Schumacher rekordot döntött azzal, hogy hétszer lett a száguldó cirkusz világbajnoka, hiszen senki sem volt ilyen eredményes a sportág történetében. A német 2006-os visszavonulása után 2010-ben tért vissza a Forma-1-be, a Mercedes pilótájaként, ám a kihagyás meglátszott rajta, nem jöttek már úgy az eredmények, dobogóra is csak egyszer állhattott három idény alatt, így 2012-ben végleg szögre akasztotta a sisakot.

Szinte az összes élő rekordot ő tartja a Forma-1-ben, bár Sebastian Vettel jó eséllyel pályázhat ezek megdöntésére. Schumacher miután pár évig hanyagolta az F1-et, a motorversenyzésbe is belekóstolt, ám ott is összeszedett jónéhány sérülést: 2009-ben például egy bukás után mondták azt az orvosai, hogy sosem lesz már a régi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik