SPORT
Egy év van a francia szerződéséből, de valószínűleg inkább játszani szeretne.
2016. 07. 17. 09:10
Donadoni vezetőedző még egy középpályást akar igazolni a távozó Diawara helyére; Napoli és Inter-játékos is kiszemelt.
Az olasz klub hivatalos rádiója szerint a gólvágó az Arsenalban folytatja.
Böde gólpasszt adott, majd gólt lőtt, a szombathelyiek vereséggel távoztak.
Hiába a példaképe Buffon, nem akart mögötte padozni az Aston Villa új kapusa.
2016. 07. 16. 21:44
Bombaformában kezdte a címvédő Ferencváros az NB I 2016-17-es kiírását: Trinks fejesével már a harmadik percben vezetett a Fradi a Haladás ellen, Böde Dániel pedig a hetedik percben megduplázta az előnyt.
A 36. percben Király Gábor hibázott óriásit, Böde pedig köszönte szépen a lehetőséget, és megszerezte önmaga második, csapata harmadik találatát az új szezonban.
2016. 07. 16. 20:56
A honi futballszövetség elnöke maximális bizalmat szavazott a válogatott német szakvezetőjének. Azt is megtudtuk, hogy a sportág első embere nem szereti a gyáva játékot.
Az első félidő elején és végén szerzett gólokkal verték Eppelék az Újpestet.
Mindenhol elkezdődött a felkészülés a következő szezonra. Légióskörkép.
2016. 07. 16. 20:02
A gyirmótiak hátrányból még fordítani tudtak, de a Mezőkövesd Strestik duplájának köszönhetően pontot mentett.
2016. 07. 16. 19:49
Budapestről közvetít az m4sport.hu.
Szántó Tamás a Rapid Wien színeiben bizonyíthat.
2016. 07. 16. 18:22
Az örmény játékos remekül mutatkozott be manchesteri színekben, a szurkolók szerint ő lehet a Rooney-utód.
2016. 07. 16. 18:04
Nemhogy a bajnokság, a felkészülés is alig kezdődött el...
2016. 07. 16. 17:52
Oddsok a bajnoki rajt előtt.
Sajtóhírek szerint a TV2 kipöcköli a DigiSportot, így hat év után új adóra kerülnek a Premier League mérkőzései. Apró szépséghiba, hogy ez a csatorna egyelőre nem létezik.
A szürke ötven árnyalata.
A Juventus biztos benne, hogy a Chelsea eladja a szerb középpályást.
A Sunderland aligha bánkódik Giaccherini távozása miatt.
2016. 07. 16. 16:41
N’Golo Kanté érkezését hivatalosan is megerősítették.
Eltalálta: a holland AZ nem hagyhatta ki a pénteki poént.
A Schalke 20 éves játékosa a City helyett választhatja az ágyúsokat.
A France Football állítja, az algériai nem az angol címvédővel kezdi meg az új idényt.
A Wigan védelmének komoly hibája kellett Will Keane találatához.
2016. 07. 16. 15:54
- 00:29 Pintér Sándor: „Ami feladatot kaptam, mindent sikerült megoldani”
- 22:50 Egy 9-1-es sorozat sem volt elég, Párizsban egy góllal kikapott a Szeged kézicsapata
- 21:27 Ezek a hatos lottó február 26-i nyerőszámai
- 21:24 Elismerte a sápi mozdonyvezető, hogy elaludt a 2023-as balesetnél
- 20:59 Gyászzene szól a TV2 helyett közel 10 ezer háztartásban
- 20:57 Videót elemez a szlovák ellenzék: Putyin sugallhatta Ficónak, hogy mit lépjen az ukránok ellen
- 20:18 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.26.
- 20:03 2017 óta már négyszer nyilvánították halottnak, de még mindig él
- 19:53 Anyának lenni vagy nem anyának lenni: ez itt a kérdés
- 19:46 Előrehozott választás lesz Dániában
- 19:36 Sokkoló videó: majdnem emberek közé zuhant egy épület homlokzatának darabja az Andrássy úton
- 19:07 Hann Endre a 24.hu-nak: a Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra
- 18:57 Szalay-Bobrovniczky: Megdupláztuk az ország keleti felébe telepített helikopteres képességet
- 18:54 Mindenki elolvad Punchtól, kivéve Sebestyén Balázst: „Nekem ez nem cuki”
- 18:41 Navracsics Tibor elárulta: a választásokig már nem tárgyalnak Brüsszellel a befagyasztott uniós pénzekről
- 14:28 Spiegel: Ha győz a Fidesz, az Európai Unió nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban
- 18:11 „Jelezték felém, hogy nem olyan jó, amit csinálok” – Lovász László elmondta, hogy érezte magát Bochkor Gábor műsorvezetőtársaként
- 15:07 Gulyás Gergely bejelentése: Eljárást indított a rendőrség Magyar Péter mai gödi videója után
- 20:59 Gyászzene szól a TV2 helyett közel 10 ezer háztartásban
- 19:07 Hann Endre a 24.hu-nak: a Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra
- 18:11 Török Gábor: A Fidesz politikai elitje egy vereséget talán el tudna viselni, egy kétharmadot nem
- 14:58 Lovas Rozi: A Fidesz azt mondja, vagy minket választasz, vagy meggyilkolják a szeretteidet. Ez nonszensz
- 14:56 „Lesz egy hely, ahol szörnyű szégyen lesz Rogán Antalnak lenni” – bemutatták a Leborotvált országot
- 17:02 Tarjányi Péter: Ez a műveleti szarkavarás az oroszokra jellemző
- 17:50 Élesedik a konfliktus: a Mol felszólította a horvátokat, hogy engedjék át az orosz olajat