Ő azonban hűséges marad a Bocához.
Nem lesz felkészülési meccs, egyből jöhet Szlovákia.
Facebookon keres albérletet a magyar válogatott középpályása, Stieber Zoltán, ám ahogyan azt előre gondolnánk, nem Németországban, vagy egyéb más európai országban, hanem Budapesten.
Ez a poszt pedig azt is jelentheti, hogy a legutóbb a Hamburg együttesétől a Nürnberghez kölcsönadott focista Magyarországon folytatja a pályafutását.
Ha pedig Budapest, akkor egyértelműen a Ferencvárosra gondolhatunk, amely együttes rendelkezik olyan anyagi lehetőségekkel, hogy ilyen kaliberű játékost igazoljon. A BL-kiesés előtt pedig még az FTC vezérigazgatója, Orosz Pál elmondta, hogy Lovrencsics mellett egy másik magyar válogatottal is erősítenek a zöld-fehérek.
Szurkolói pletykák szerint azonban Stieber Zoltán csak a testvérének keres albérletet, aki Budaörsön folytatja a pályafutását.
Nincs egyezség: a Napoli elveszti a szenegáli védőt.
Bátor kijelentést tett a Hertha trénere.
Kovrig Ákos munka mellett játszott és edzősködött a skandinávoknál.
A Vasas rutinos hátvédje kilenc év után duplázott bajnoki meccsen, az angyalföldiek remekül rajtoltak.
Ahogyan arról tegnap beszámoltunk, Priskin Tamás góllal járult hozzá a Slovan Bratislava 3-2-es győzelméhez a szlovák bajnokságban. A magyar csatár tizenegyesével 3-1-re módosult az állás, de a góljának a későbbiekben még nagyobb jelentősége lett, hiszen szépíteni tudott a Zlate Moravce. Priskin nagyon magabiztosan, nagy erővel, és pontosan helyezte a büntetőt a kapu bal oldalába. Szabadidejében akár a ferencvárosi játékosoknak is tarthatna különórát.
Jürgen Klopp többször hangsúlyozta: az új szezonban nem számol Mario Balotellivel, az olasz támadót nem is vitte magával a csapat amerikai túrájára. A balhés játékos maradt Liverpoolban, ahol a tartalékcsapattal készülhet.
Balotelli Instagram oldalára egy friss képet töltött fel a felkészülésről, úgy tűnik, nem elégedetlen helyzetével: „Keményen dolgozom a tartalékcsapattal. Remek edzésen vagyok ma túl, topjátékosokkal” – írta az olasz.
Still working hard with reserve team. Top quality session today with top players. #respect Mario Balotelli (@mb459) által közzétett fénykép, 2016. Júl 25., 04:17 PDT
Hosszú idő után először nem ad játékost a Ferencváros.
2016. 07. 25. 17:02
A tehetséges labdarúgók profi szerződést kaptak a klubtól.
2016. 07. 25. 16:45
A még mindig csak 21 esztendős Ádám Martin az MTK elleni győztes találat után nem kevésbé fontos egyenlítő gólt szerzett a Debrecen ellen, ami új lendületet és reményt adott a Vasasnak. A klub honlapja ebből az apropóból készített interjút a fiatal támadóval.
Nem is olyan rég mondtad, hogy a fejjátékodon szeretnél javítani, most fejjel szerezted az egyenlítő gólunkat. Ezek szerint ilyen hamar meglett az eredménye a sok gyakorlásnak?
– Igen, lehet azt mondani, hogy jó úton járok. Ez a fejesgól további lökést adhat, hogy e téren is tovább fejlődjek. Holtversenyben elsők vagyunk a Fradival, ami nagyszerű dolog. A mester a mérkőzés előtt mondta is, hogy próbáljuk meg elérni ezt a helyezést. Ez összejött és ez nagyszerű érzés.
A Debrecen szinte a semmiből szerezte meg a vezetést, innen sikerült fordítanunk. Mivel biztatott titeket Michael Oenning a szünetben, illetve ti is éreztétek, hogy ez még megfordítható?
– Aki kint volt a mérkőzésen, vagy a televízión keresztül követte, az láthatta, hogy jobbak voltunk az első félidőben is. A Debrecen láthatóan az ívelésekre próbált fókuszálni, mi megpróbáltuk a saját játékunkat játszani. A mester a szünetben nyugtatóan hatott ránk, bár szerencsére olyan sokat nem kellett nyugtatni minket, mert mi is éreztük, hogy meg lehet ez a meccs, főleg, ha a végjátékban koncentrálunk.
Mit vársz a Videoton elleni mérkőzésünktől? Folytatódhat-e az „Ádám-show”?
– Az első két fordulóban is tudtuk, hogy nehéz ellenfelekkel fogunk játszani. Eddig bejött ez a sorsolás, hogy Európa Ligában is játszó csapatok ellen léptünk pályára. Jelenleg hat pontunk van, a célunk az, hogy ezt gyarapítsuk a jövő vasárnap. Ugyanazzal az elszántsággal fogunk pályára lépni Felcsúton a Videoton ellen is, mint amit az elmúlt két meccsen lehetett látni tőlünk. Remélem, nem szakad meg a jó sorozatom, de a lényeg, hogy nyerjünk a fehérváriak ellen.
A Hősök terére várják azokat a szimpatizánsokat, akik nem értenek egyet a vezetőség intézkedéseivel.
Hrutka János szerint az Eb-szereplés egyszeri siker volt, amitől nem lesz minden magyar játékos kelendő, ráadásul a kupaselejtezők szépen vissza is rántották a meglódulni látszó szekeret.
A Copa América után Gerardo Martino szövetségi kapitány távozott az argentin válogatott éléről, helyettesét még nem nevezte meg a dél-amerikai szövetség. A Tottenham szakvezetője, Mauricio Pochettino is előzetesen jelölt volt az argentin kispadra, ám a tréner végre megszólalt a témában és elárulta, egyelőre nem szeretné, ha ő lenne Martino utódja.
Pochettino rules out leaving Spurs for Argentina: https://t.co/q8yGfm41cV— Mike Keegan (@MikeKeegan_DM) 2016. július 25.
A szakember azzal magyarázta döntését, hogy úgy érzi, nem ez a legmegfelelőbb pillanat, hogy elhagyja a Spurst. Pochettino bevallotta, boldog a Tottenhamnél, élvezi munkáját, ezért is hosszabbította meg szerződését még májusban további öt évvel.
Különleges meccset játszottak az Egyesült Államokban, a Stanford Egyetem focicsapata ugyanis felkészülési mérkőzésre hívta ki a Liverpool szakmai stábját. Az angoloknál kétségkívül a legnagyobb név a gárda menedzsere, Jürgen Klopp volt, aki csatárként játszott a találkozón, de a meccs folyamán többször besegített védekezésben is.
A német szakembernek természetesen nem volt idegen a játékos szerepkör sem, hiszen több, mint 300 fellépése volt focistaként a Mainz színeiben.
Az összecsapás 1-1-es döntetlennel zárult, a vörösök gólját a fizioterapeuta, Ruben Pons szerezte.
Barcelonából érkezhet a francia játékos helyettese.
Minden bizonnyal debreceni vagy környékbeli tréner veszi át Kondás Elemér helyét a kispadon.
A berliniek csütörtökön a dán Bröndby ellen kezdenek az EL-selejtezőben.
Ügynöke azonban továbbra is Manchestert preferálja.
2016. 07. 25. 13:03
A nagy Liverpool FC-drukker hírében álló Vicky és David O’Leary vasárnap mondta ki a boldogító igent, az esküvői fotózás közelében pedig megjelent a papíron még klub alkalmazásában álló Mario Balotelli is.
A szálloda előterében feltűnő olasz támadót a fotós, Adam Johns kérte fel, hogy vegyen részt a fotózáson, aki örömmel pózolt a hivatalos képeken, bár megjelenése nem igazán ütötte meg a hivatalos dress code-ot. A támadó halálfejes melegítőben állt az ünneplők közé.
Vad II Istvánra bízták az Astra és az FC Köbenhavn Bajnokok Ligája-selejtezőjét.
2016. 07. 25. 13:00
Tisza Tibor szerint idén nyáron gyengült a Debrecen.
- 18:49 „Semmi másra nem tudok gondolni, csak Jesúsra és a fájdalomra” – megszólalt a kapus, aki Jesús de Miguellel ütközött
- 18:43 Semmiképpen sem hagyható figyelmen kívül – reagált az Alkotmánybíróság Patyi András beszervezésére
- 18:25 A román elnök az AfD-vezér románellenes megnyilvánulásának visszavonását kéri
- 18:04 „Nem akarok mentegetőzni, borzalmasan dühös vagyok az akkori önmagamra” – Gyurgyák János elismerte, hogy beszervezték
- 18:02 Kádár ’56-ról: Nemzeti tragédia volt
- 18:01 Az első Orbán-kormányban lehetett a legtöbb értintett – régi és új nevek bukkantak föl a most megnyílt ügynökaktákban
- 17:44 „Illene egyéni csúcsokat úszni” – Kós Hubert nagy dobásra készül a vébén
- 17:34 Katolikus főpapok 6-os kartonjai is előkerültek
- 17:32 Trump a baráti Fox News-t okolja a választási vereségért
- 17:09 dr. Tóth M. Gábor: Hankó fodrásza, avagy miért sértheti egy letartóztatott jogát, hogy fogvatartása részletei az ügyészségi tájékoztatásban kötnek ki
- 17:08 Elérhetővé vált a HIV-injekció, ami 99,9 százalékkal csökkenti a fertőzés esélyét
- 16:56 Rafael Nadal elnökségi tag lesz a Real Madridban
- 16:47 Ókovács Szilveszter a 24.hu-nak: Harácsolónak akarnak bemutatni, és ha nem lenne igazam, nem is perelnék
- 16:43 Akció közben csaptak le a Bűnvadászokra, megtudtuk, miért vittek be kilenc tagot a rendőrök
- 16:34 A Karthago együttes vezetője az útlevele átvételekor kapott egy megbízást, így lett 6-os kartonja
- 13:19 Szikora Róbert: Nem jelentettem senkiről
- 05:27 Trump brutális pofont kapott: a demokraták visszavették a kongresszust
- 11:00 Igazi sztárparádé volt az első Harry Potter világpremierje 25 éve: a királyi család tagjai is ott voltak
- 13:54 Nyilvános a Szita Károly beszervezését bizonyító 6-os karton, ami a kaposvári polgármester szerint manipulált
- 13:10 „Egész éjjel az amerikai elnökválasztást néztem, nem foglalkozom magyar belpolitikával” – mondta Nógrádi György, akinek nyilvánosságra került a hatos kartonja
- 06:23 Szerb kormánytagok voltak azon a Moszkvába tartó gépen, amelyet visszarendeltek Belgrádba
- 13:50 Patyi András alkotmánybírót hazafias alapon 1988-ban szervezték be
- 06:47 Ügynökakták: többnyire kocsmárosok, buszvezetők, vasutasok és gazdák nevei kerülhetnek ma nyilvánosságra
- 12:21 A Nemzeti Nyomozó Iroda bizonyítékokat foglalt le a Külügyminisztériumban a lélegeztetőgép-biznisz kapcsán
- 15:39 Szijjártó közzétette apja és nagyapja adatait, mert az ügynökaktákban felbukkant egy Szijjárto