A Bursaspor és az Olympiakosz Pireusz között hamarosan megkezdődhetnek a tárgyalások.
2016. 07. 26. 11:38
A Cracovia hamar búcsúzott Európától, most elveszítheti Kapustkát is.
2016. 07. 26. 11:37
Duda távozása miatt félti a csapatot Sokolowski.
A portugál Joao Mario a Manchester United figyelmét is felkeltette.
A Globoesporte értesülései szerint Alexandre Pato 3 millió euróért a Villarealba igazolhat. Az AC Milan korábbi brazil csatára a nyáron tért vissza a Corinthianshoz, miután négy hónapig a Chelsea-t erősítette, kölcsönben. A londoni kékeknél azonban Guus Hiddink mindössze két mérkőzésen számított az erőnléti gondokkal küzdő 26 éves futballistára.
Bévárdi Zsombor az első csapattal kezdi a felkészülést.
2016. 07. 26. 10:42
Mátyás a szürke mackó mellett a beállásában is hasonlít felmenőjére.
2016. 07. 26. 10:32
Martin Rhys-Jones befektetési csaló, a lánya, Emma pedig hamarosan összeházasodik a Real-sztárral.
Vass Patrik az MTK elleni mérkőzésen sérült meg, kórházba kellett szállítani. A röntgen után kiderült, kulcscsonttörést szenvedett. Túl van a műtéten, már csak előre tekint.
Tomiszlav Szivics is szóba került.
2016. 07. 26. 09:47
A magyar válogatott csapatkapitánya a pályán kívül is sztár: vasárnap éjjel Dzsudzsák Balázs az „ország fenekével”, Edinával partizott a Forma–1-es sztárok buliján.
2016. 07. 26. 09:21
A hírek az arab emírségekbeli al-Ainról és négymillió euróról szólnak.
2016. 07. 26. 08:03
A válogatott középpályás két kiló izmot szedett fel a nyáron, és szeretne a Bundesligában játszani.
2016. 07. 26. 07:50
Legfőképpen megyei alsóbb osztályú mérkőzéseken jellemző, hogy amikor az ellenfél cselgépe már három-négy játékos eszén is túljárt, a legnagyobb darab védekező ember megelégeli a szituációt, és egymaga akar elégtételt venni rajta egy brutális szabálytalansággal. Valószínűleg az alábbi videóban is ez volt a szándéka a fiatal focistának, csak éppenséggel embert tévesztett. Fájhatott a társának...
2016. 07. 25. 23:12
Az Újpest is tudja már, az Eppel a gólkirály!
Az NB I második fordulójában a DVTK együttese hazai pályán győzte le az Újpestet hátrányból fordítva. A lilák tizenegyesből szerezték meg a vezetést, amelyet egy érdekes szituáció előzőtt meg. A diósgyőriek kapusa, Antal Botond keze hátralendült az egyik ellenfelének az arca felé, amelyre a játékvezető büntetőt ítélt Kulcsár Katalin alapvonali asszisztens jelzésére. A hazai szurkolók természetesen nem értettek egyet ezzek, és kemény szitkokkal illették a női sporit.
A DVTK vezetősége a hivatalos oldalon kért elnézést a drukkerek viselkedése miatt.
A DVTK vezetése, szakmai stábja, játékosai és minden munkatársa mélységesen elítéli az ilyen és ehhez hasonló, a játékvezetőket, az ellenfél szakvezetőit, játékosait vagy szurkolóit érő elfogadhatatlan verbális támadásokat. Szurkolóinkat ismételten és határozottan arra kérjük, hogy a továbbiakban feltétlenül tartózkodjanak minden olyan tevékenységtől, amely sértheti a mérkőzések bármely résztvevőjét és a DVTK számára is rendkívül súlyos fegyelmi következményekkel járhat.
A hétvégi mérkőzésen történtek érintettjeitől ezúton is elnézést kérünk, és biztosítjuk őket arról, hogy a DVTK minden lehetséges a rendelkezésére álló eszközt megragad annak érdekében, hogy hasonló atrocitások a jövőben ne fordulhassanak elő - áll a dvtk.eu honlapon.
2016. 07. 25. 21:36
A Liverpool középpályása a Britanniába költözött.
2016. 07. 25. 21:19
Már a német sajtó is a zöldeknél látja a középpályást.
Andrés Fernández és José Angel legalább egy évig Spanyolországban játszanak.
2016. 07. 25. 20:30
A 20 éves Rácz Barnabás a Mezőkövesd ellen volt először kezdő az NB I-ben, a 7. percben pedig már gólt ünnepelhetett.
2016. 07. 25. 20:16
Felkészülési mérkőzést játszott Megyeri Balázs csapata, a Greuther Fürth. A magyar kapus a kezdő tizenegyben kapott szerepet a török Rizespor ellen, és végül 1-0-ra győzedelmeskedtek a németek. A klub Twitter-oldalának beszámolója szerint ebben nagy szerepe volt honfitársunknak, aki végig magabiztosan védte a kaput.
2016. 07. 25. 19:57
Ahogyan arról a délután folyamán beszámoltunk, a DVSC vezetőedzője, Kondás Elemér távozott a csapat kispadjáról. A dehir.hu Róka Gézát, a debreceniek cégvezetőjét kérdezte az edzőkérdésről.
- Innentől elkezdődik a kiválasztás folyamata – közölte Róka, aki potenciális jelöltekről nem akart beszélni, hiszen – mint mondta – ez a kérdés sokkal fontosabb annál, mint, hogy elhamarkodottan nevekről bárki is nyilatkozatot tegyen.
A vezető hangsúlyozta, a hétfő esti igazgatótanácsi ülésen még biztosan nem fog döntés születni az új vezetőedző személyéről. Róka Géza arra a kérdésre nem tudott válaszolni, hogy a soron következő, Gyirmót elleni hazai mérkőzésen ki ül le majd a DVSC-TEVA kispadjára. Arra ellenben ígéretet tett, hogy minden döntésről, fejleményről időben tájékoztatják majd a közvéleményt.
2016. 07. 25. 19:38
- 21:12 Forsthoffer Ágnes három napra kitiltotta Pócs Jánost a Parlamentből
- 21:03 Visszavonták Matolcsy György díszpolgári címét
- 20:55 Schiffer: Csak néphergelésre jó az ügynöklista – Hack: Túl későn és rosszul nyitották ki az aktákat
- 20:39 Fütyült a San Siro, eltángálta a Fradi a Milant
- 20:32 60 kilométeren át menekült kilőtt kerékkel az M0-son, forgalommal szemben a BMW-s
- 20:08 Visszatértek az erőszakik, és már bánják, hogy megölték Kennedyt
- 20:05 Az egész országot érintő bankválság után lemondott Paraguay elnöke
- 19:54 A nap legfontosabb hírei - 2026.11.05.
- 19:05 Elkezdődött az NKA teljeskörű átalakítása, itt vannak a részletek
- 18:59 Nemzetközi díjat ítéltek Panyi Szabolcs újságírónak
- 18:28 „Ez nem ügynöklista – ezeket a történeteket még meg kell alkotni” – történészek az aktanyilvánosságról
- 18:24 Kérhető a háziorvosnál: megérkezett az influenza elleni védőoltás
- 18:20 Bolondot csinált a Fradi idegenben az AC Milanból
- 18:17 A Médiatanács arra kéri a kormányt, ne vezessék be a reklámadót
- 17:56 Százak kísérték utolsó útjára a Tenerife kedden meghalt futballistáját
- 11:47 Lemondott Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektori posztjáról
- 10:40 „Három percig tartottam a baba száján és orrán a kezem. Másnap úgy mentem dolgozni, mintha semmi sem történt volna”
- 15:27 Kiraboltak egy pénzszállítót Nyíregyházán
- 13:44 Orbán Merkely lemondásáról: Bízunk benne, hogy a Tisza-kormány rombolása nem vezet visszafordíthatatlan károkhoz
- 16:04 Egy töltéssel is kimegy a világból ez a kínai villanyautó
- 14:27 Zacher Gábor: Nagyon megharagudtam Orbán Viktorra a testképe miatt
- 13:17 Lezsák Anna az ÁBTL főigazgatójának lemondását követeli
- 14:47 Lemond-e a Lezsák-baki után? – megválaszolta a kérdést az ÁBTL főigazgatója
- 14:19 Utolsó felhívást küldött a minisztérium több tízezer autósnak
- 12:18 Medveczky Ilona az ügynökaktákról: Ha nem írok alá valamit, nem engednek ki Az oroszlán ugrani készül forgatására