Mivel az ellenfél is beleegyezett, így Abaújszántón találkozhat egymással hétfőn felkészülési mérkőzésen az NB II-es Nyíregyháza Spartacus és a Cigánd. A találkozót a tervek szerint 17 órától tartják. A szövetség is engedélyezte a helyszín módosítását, így szerdán a városi stadionban lép pályára felkészülési mérkőzésen a Nyíregyháza Spartacus, az ellenfél a Nyírbátor lesz. A találkozó 17 órakor kezdődik.
2016. 07. 18. 09:18
Megírtuk: Vida Kristophernek parádés volt a bemutatkozás a szlovák élvonalban. A DAC-ban a 82. percben lépett pályára csereként, amikor még 2-0-s hátrányban voltak, de a 89. minutumban Michalík góljával szépítettek, majd a 94. percben Vida pontot érő gólt szerzett (2-2) a Zilina otthonában. Ráadásul hatalmas gól volt: Szarka pöckölt a tizenhatos előtt Michalík elé, aki kitette balra Vidához, a magyar játékos pedig egy gyönyörű lövéssel a hosszú sarokba helyezett. Íme
2016. 07. 17. 22:29
A magyar válogatott Nagy Ádám csatlakozott az új együtteséhez Castelrottóban. A Fradi korábbi játékosa szombaton még csak a pálya mellől tekintette meg csapata felkészülési mérkőzését a Virtus Acquaviva ellen, vasárnap azonban már a Bologna új igazolásaként bemutatkozott a csapattársainak, és már együtt gyakorolt a többiekkel a tréningen.
2016. 07. 17. 20:17
Sérülés miatt várhatóan hat hét kihagyásra kényszerül Arjen Robben, a Bayern München labdarúgója, aki így lemaradhat a Bundesliga augusztus 26-i rajtjáról. A 32 éves holland szélső jobb lábában a közelítő izom sérült meg az új vezetőedző, Carlo Ancelotti szombati bemutatkozó mérkőzésén, amelyen a bajnok és kupagyőztes bajor együttes 4-3-ra győzött az ötödosztályú Lippstadt vendégeként. A találkozón Robben gólt is szerzett. Robben az elmúlt szezon során többször is küzdött sérülésekkel, legutóbbi tétmérkőzését március elején játszotta a Bayern színeiben. Mostani sérülése miatt vélhetően az élvonal 2016–2017-es idényének nyitómérkőzését is kihagyja, amelyen a müncheni csapat 20.30-tól a magyar válogatott Kleinheisler Lászlót is foglalkoztató Werder Brement fogadja.
2016. 07. 17. 18:40
Olvasói sztorik