SPORT
Köze nem volt a labdához a török játékosnak.
2016. 12. 25. 15:21
A Chelsea 2012-ben 32 millió fontért vette egyik legnagyobb sztárját, Eden Hazard-t, aki a francia Lille együttesétől igazolt a londoni kékekhez.
Az akkor 21 éves belga támadót a búcsúmeccsén Rudi Garcia vezetőedző a 89. percben lecserélte, a közönség pedig hatalmas ovációval köszönt el kedvencétől. A Lille egyébként ebben a szezonban Hazard Nancy elleni búcsúmeccsének eredményétől függetlenül a harmadik helyen zárt, így a találkozónak igazából nem volt tétje.
A mára világsztárrá váló belga klasszis akkori társa, Rio Mavuba most furcsa részleteket közölt Hazard búcsúmeccséről, és annak előestéjéről, amiből kiderül, a Chelsea sztárja nem a megszokott módon készült a találkozóra.
– Hazard búcsúmeccsén a Nancy ellen játszottunk, de már tudtuk, hogy biztosan a harmadik helyen végzünk. Az egész csapat az éjszakába indult, de semmi extra nem történt. Reggel az edző persze nem talált senkit a szobájában – nyilatkozta Mavuba.
A hét évet Lille-nél lehúzó Hazard ennek ellenére stílusosan búcsúzott a klubtól, 34 perc alatt mesterhármast ért el az első félidőben.
A Chelsea hat ponttal vezeti a Premier League-et, de a csapat menedzsere, Antonio Conte karácsonykor sem lazít. A korábban a Juvénál dolgozó olasz szakember megszokhatta, hogy karácsonykor szünetel a bajnokság. Azonban az angol futball hagyományai ezt nem teszik lehetővé. Conte a feleségére hagyja a karácsonyi vásárlást a család részére, mert úgy véli, ő jobb ebben.
- Nem szeretek ajándékokat venni. Nem szeretem. A feleségem szokta ezeket intézni. Ő egy fantasztikus személyiség. A feleségem elkölt annyi pénzt, amennyit kell, de nem rengeteget. Én nem szeretek vásárolni - írja Conte szavait a goal.com a Cobham Training Centre-ben tartott sajtótájékoztató alapján.
A Mosonmagyaróvár felkészülése is ismert.
Az M4Sport összeállítása.
Bár milliárdokat visz haza, mégis szerény karácsonyi ajándékot kér az angol fociikon, David Beckham. Az egykori sztárfocista 26 millió forintnak megfelelő fontot keresett naponta az elmúlt évben, életmóddal foglalkozó cégeiből, divatmárkákkal kötött szerződéseiből, valamint a saját névvel eladott sporttermékek és parfümök bevételéből.
A Manchester United és a Real Madrid korábbi klasszisának ennek ellenére nincsenek nagy igényei.
– Zoknit kértem, azt mindig jó kapni. Vérbeli angol vagyok, mi imádjuk a jópofa zoknikat – mondta Beckham Female Firstnek, hozzátéve, felesége sem írt teljesíthetetlen kívánságlistát. – Victoria pizsamát kér, imádja a kényelmes, de őrült darabokat - írja a Bors.
Sajtóértesülés szerint már folynak az egyeztetések a két klub között.
A magyar fővárosban karácsonyozik Dani Carvajal.
Ronaldo, Bale, Fábregas és Kroos megszerzéséhez is közel járt Sir Alex Ferguson utódja.
2016. 12. 25. 09:32
Szenteste napján terjedtek el azok a cikkek, melyek szerint az angol Manchester United játékosát, Wayne Rooneyt továbbra is kínai csapat csábítja. Az angol válogatott támadó rekordfizetésért mehetne keletre: állítólag heti 700 ezer fontot kínálnak neki.
Ennek kapcsán a Mirror összeállította a jelenleg legjobban kereső labdarúgók listáját. Néhány meglepetés azért van: például, hogy a Messi, Ronaldo duóból csak utóbbi fér fel a dobogóra. A legjobban kereső labdarúgónak jelenleg a szintén Kínában légióskodó Carlos Tévez számít: átszámítva mintegy heti 220 millió forintot tehet zsebre.
1. Carlos Tévez (Sanghaj Senhua, heti 615 ezer font)
2. Oscar (Sanghaj SIPG, 400 ezer)
3. Cristiano Ronaldo (Real Madrid, 365 ezer)
4. Gareth Bale (Real Madrid, 350 ezer)
5. Lionel Messi (Barcelona, 336 ezer)
6. Hulk (Sanghaj SIPG, 320 ezer)
7. Paul Pogba (Manchester United, 290 ezer)
7. Graziano Pellé (Sandong Luneng, 290 ezer)
9. Neymar (Barcelona, 275 ezer)
10. Wayne Rooney (Manchester United, 260 ezer)
11. Robin van Persie (Fenerbahce, 240 ezer)
12. Yaya Touré (Manchester City, 230 ezer)
12. Sergio Agüero (Manchester City, 230 ezer)
12. Luis Suárez (Barcelona, 230 ezer)
15. Asamoah Gyan (Sanghaj SIPG, 227 ezer)
16. Zlatan Ibrahimovic (Manchester United, 220 ezer)
16. Ezequiel Lavezzi (Herbei Fortune, 220 ezer)
18. David Silva (Manchester City, 210 ezer)
19. David De Gea (Manchester United, 200 ezer)
19. Bastian Schweinsteiger (Manchester United, 200 ezer)
2016. 12. 25. 09:31
Ibrahimovic hóangyalt készített. Mutatjuk, hogyan ünnepeltek a világfutball legnagyobb sztárjai.
Két gólszerző mesélt a Rangadó.hu-nak az emlékezetes 1977-es bajnoki fordulóról.
2016. 12. 25. 08:06
Szombati légióskörkép.
Zsótér Donátnak most végre a favágásra is jutott ideje.
2016. 12. 24. 13:58
Óriási küzdelem vár a 21 éves játékosra.
A Rangadó.hu csapata minden kedves olvasónknak békés, boldog ünnepeket kíván
2016. 12. 24. 13:54
A magyar kapus Angliában tölti az ünnepeket, hármasban feleségével és gyermekével.
A Valencia portugál tehetsége nyáron érkezik a katalánokhoz.
Milik sérült, a Genoától érkező támadóval pótolják.
Besiktas - Gaziantepspor (0-1) 1!
A bajnoki címre hajt a házigazda, amely egy vereség után hazai közönség előtt kívánja kiengesztelni közönségét.
A török élvonal 16. fordulójában randevúzik egymással a két alakulat. A Besiktas a címvédő, egyelőre azonban csak a második helyen áll a bajnokságban: az Istambul Basakhesir mögött három egység lemaradással a 2. A fekete sasoknak 32 pontja van, a Vodafone Aránában 5-2-0-ás mérleggel rendelkezik, amely mellé 17-7-es gólkülönbség társul. Senol Günes vezetőedző együttese a bajnokságban jól szerepelt, egészen a legutóbbi játéknapig, amikor is kikaptak a Kasimpasa vendégeként (2-1). Aztán kedden a kupában is pályára léptek a fehér-feketék, ikszeltek, de a továbbjutás így is összejön majd jó eséllyel Tosunéknak. A keret ma nem lesz teljes, Talisca, Kavlak és Erkin sérült, Adriano eltiltását tölti.
A Gaziantepspor a Szuperliga legrosszabb formában lévő alakulata, a brigád sorozatban hatszor kapitulált az élvonalban. Jelenleg a 16. pozíciót foglalja el 11 egységgel. Vendégként gyenge, statisztikai mutatója mindössze 0-2-5, gólkülönbsége 5-13. A támadósor rendre betalál, viszont a hátsó alakzat mindig képes eggyel több gólt összehozni. Sovány vigasz, hogy a kupában nyertek a minap. A keret nem lesz teljes, Süme, az egyik legmegbízhatóbb belső védő, a csapatkapitány ugyanis eltiltását tölti.
A Besiktasnak muszáj lesz nyernie, ha tartani akarja a lépest elsőszámú kihívójával. A piros-feketék rossz passzban vannak, ma legalább kettővel megint kikapnak. Tippünk így: hendis H!
2016. 12. 24. 12:48
Draxler januárban már a franciáknál kezdi az évet.
Nagyon boldog az őszi eredmények miatt a Honvéd csatára.
2016. 12. 24. 11:37
Közben Berg kisüti a karácsonyi felállást a Vidi-játékosoknak – VIDEÓK, FOTÓK.
A SkySports is évet értékelt.
- 19:37 Lázár minisztériuma figyelmeztetést adott ki: óvatosan a Budapest-Belgrád vasútvonal mellett, járnak a vonatok
- 18:43 Miért költöznek németek Oroszországba?
- 18:42 Jelentősen drágulhat az olaj az iráni háború miatt
- 17:38 Meghalt Dan Simmons, a Hyperion szerzője
- 17:31 Az állam gyorsan kifizette a Kósa Lajos rokona által összehozott csőd károsultjait 6,5 milliárddal
- 17:19 Magyar úszók rekedtek Ománban a légtérzár miatt
- 16:52 „Azt hitték, irányíthatják Hitlert és a nácikat – ez lett a történelem egyik legnagyobb tévedése”
- 16:51 Pofon a javából: Elek Gábor csapata 11 góllal kapott ki az NB I-es rangadón
- 16:38 Zátonyra futott és léket kapott a Dunán egy búzaszállító uszály
- 16:22 Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud
- 15:57 Szoboszlai útját járta, Amorim távozása óta szárnyal a MU csodacseréje
- 15:30 Itt vannak a Xiaomi új mobiljai, amelyek a Samsungnak és az Apple-nek is feladják a leckét
- 15:30 Kinevették a felsőoktatási államtitkárt az Állatorvosi diplomaosztóján – a kormány sikereiről beszélt
- 15:30 Ennyibe kerülnek itthon a Xiaomi legújabb csúcskategóriás okostelefonjai
- 15:01 A Stranger Things alkotói horrorral, Guy Ritchie új Sherlock Holmesszal tér vissza
- 07:43 Az USA és Izrael megtámadta Iránt, a Forradalmi Gárda lezárta a Hormuzi-szorost
- 13:02 Az iráni háború első óráinak öt tanulsága – Szalai Máté gyorselemzése
- 10:05 Kvíz: ezek a magyar filmfordítások 10 év börtönt érdemelnének – mindegyikkel találkoztál már?
- 16:22 Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud
- 15:30 Kinevették a felsőoktatási államtitkárt az Állatorvosi diplomaosztóján – a kormány sikereiről beszélt
- 10:04 Interjút adott a meleg szexbotrányba keveredett Bese atya, de több lett a kérdés, mint a válasz
- 13:00 Mindenkit az óvóhelyre küld Luke Skywalker – drámai békepillanatok a háborús Kijevből
- 10:53 Political Capital: A Fidesz nagy bajban lehet Pest 5-ben
- 12:01 Orbán Viktor Esztergomban: El akarják velünk hitetni, hogy ez a választás már eldőlt
- 06:00 Kvíz: kitalálod, mi volt a magyar sztárok eredeti foglalkozása?