És nem azért, mert a spanyol tréner visszatér a bajorokhoz.
Három percen belül két sárga lapot kapott a Porto játékosa, Danilo Pereira a Moreirense elleni idegenbeli bajnokin, a másodikat azonban eléggé érdekes körülmények között mutatta fel neki a játékvezető. A derék spori hátrafelé futott és nekiment a vendégek játékosának, aki láthatóan nem abba az irányba figyelt, így nem tudták elkerülni az ütközést. A sípmester azonban ebben szándékosságot vélt felfedezni és a második sárga lap után a pirosat is felmutatta Danilónak.
Mike Phelan kevesebb, mint három hónapig irányíthatta a Hull Cityt.
A 20 esztendős Wilfred Ndidi a belga Genk csapatától szerződött az angol bajnokhoz.
Az utcára vonultak a spanyol csapat drukkerei.
Az Atlético francia támadója a honfitársnak fejelte vissza a labdát a kapu torkából.
2017. 01. 04. 08:32
Real Madrid-Sevilla Mindkét csapat szerez gólt: IGEN!
A Király Kupában igazi rangadót rendeznek már a nyolcaddöntőben: könnyen jöhet a gólváltás a Bernabeuban!
Zinedine Zidane együttese újabb trófeával gazdagodott 2016 végén: a királyiak megnyerték a klubcsapatok világbajnokságát. A madridiak némiképp takarékos üzemmódban futballoztak ugyan, de végül a hosszabbításban csak bedarálták japán riválisukat (Kashima 4-2). A La Ligában jól szerepelnek Ronaldóék, hárompontos előnnyel várhatják a folytatást, egy meccsel kevesebbet játszottak a Barcánál. A szünet előtt az El Clasicón ikszeltek Ramosék, majd a Deport verték szenvedős kilencven percen (3-2). Otthon még veretlen, 6-2-0 a mérlege, de mind a nyolc mérkőzésen kaptak gólt Pepéék a Bernabeuban! A kupában a Cultural Leonesa nem okozott nagyobb fejtörést a fővárosiaknak, összesítésben 13-2-vel léptek tovább Benzemáék, ám a kiscsapat mindkét találkozón betalált. Az előző körben erőteljesen tartalékos összetételben küldte pályára csapatát a gall szakember, most viszont erős csapatot vezényel a pályára. Bale és Lucas Silva sérült.
Jorge Sampaoli Sevillába csábítása jó döntésnek bizonyult. Az argentin szakemberrel jól megy a gárda, továbbjutott a BL-ben, és a bajnokságban is az előkelő 3. helyről várhatja a folytatást. Idegenben azért továbbra sem annyira meggyőzőek Viettóék, ám a tavalyi "vendégfóbiájukat" azért nagyjából leküzdöttek a fehér-pirosak. A téli szünet előtt gáláztak Yedderék a kupában, a bajnokságban pedig a Celtát és a Malagát intézték el magabiztosan. Nem utazhat el a mérkőzésre sérülés miatt Trémoulinas, Carrico és Escudero, tehát a védelemben lesznek hiányzók.
A mérkőzés esélyese a Real, ám a Sevillát egy gólra jónak tartjuk. Szerintünk a találatváltásban kellő érték rejlik, mi erre fogadunk!
Tottenham-Chelsea Mindkét fél betalál!
A londoni rangadón megzörrennek a hálók mindkét oldalon!
A 4. helyezett fogadja a listavezetőt a Premier League-ben. A házigazda 39 egységig jutott 19 fellépésen, hazai környezetben pedig 7-2-0-ás mérleget hozott össze, amelyhez 19-5-ös gólkülönbség passzol. Pochettino mester legénysége nagyszerű formát fut, december közepe óta négy bajnokit nyertek meg sorozatban Kane-ék. Az év első bajnokiján a Watfordnál vizitáltak a sarkantyúsok: meggyőző játékkal 4-1-re győztek Sonék. A keretben Lamela bajlódik továbbra is sérüléssel.
Conte Chelsea-je magabiztosan teljesít, 13 bajnokit nyert meg egymás után! Nem is meglepő, hogy a kékek állnak az élen, már 49 egységnél járnak, vendégségben pedig 7-1-1-es statisztikát produkáltak. Az olasz szakember 3-4-3-as hadrendje nagyszerűen működik, a Hazard-Costa-Willain trió már 28 gólt termelt! A védelemre nem lehet panasz, hiszen eddig mindössze 13-szor mondott csődöt. No de a White Hart Lane-en azért senki nem mehet biztosra... A kékeknél sérült Musonda és Kenedy, de az alapcsapat rendelkezésre áll.
A londoni derbin gólváltásban látunk leginkább értéket, azt gondoljuk, hogy mindkét háló megzörren majd legalább egyszer!
2017. 01. 03. 22:13
A szünetben 2-0-ra vezetett a hazai pályán játszó Bournemouth az Arsenal ellen a Premier League kedd esti mérkőzésén. A hazaiak egy tért ölelő indítás utáni pimasz cselt követő góllal szereztek vezetést Daniels góljával a 16. percben, majd négy minutummal később Xhaka buta hibája tizenegyest eredményezett, amely után kettős hátrányba kerültek az Ágyúsok. Íme
A második játékrészben a Bournemouth a harmadikat is meglőtte, de Alexis Sánchez és Lucas Pérez góljával izgalmas hajrá várt a csapatokra, ráadásul a hazaiak csapatkapitánya, Francis a kiállítás sorsára jutott. Az Ágyúsok mentek előre folyamatosan, és a nyomásnak a 92. percben lett meg az eredménye, Giroud fejjel mentett pontot a hosszabbításban.
A Premier League többi pályáján a Stoke City hazai környezetben 2-0-ra legyőzte a Watfordot, míg a Crystal Palace odahaza kikapott a Swansea együttesétől.
Premier League, 20. forduló:
Bournemouth - Arsenal 3-3
Stoke City - Watford 2-0
Crystal Palace - Swansea 1-2
Hétfőn este lábtörést szenvedett a Porsmouth elleni bajnokin az angol negyedosztályú Luton Town fiatal középpályása, Cameron McGeehan.
A játékos ápolása hosszú perceket vett igénybe a pályán, a Porsmouth szurkolói pedig azt énekelték a fiatal középpályásnak, hogy "Egy kib.szott mentővel mész haza". A játékos a fájdalomtól üvöltött és a földet ütötte, a játékvezető pedig ezt túlzott hisztizésnek ítélte, és felmutatta a sárga lapot. Nathan Jones, a Luton edzője érthető módon igencsak kiakadt mind a nézőkre, mind a játékvezetőre
- Amit a Portsmouth szurkolói tettek, az mindennek az alja. Ez a szégyenek szégyene. A játékvezető nem fogta fel, hogy mi történt, és hiányzott belőle az együttérzés, de leginkább a srác miatt vagyok szomorú. Reméljük, nem tart túl sokáig mire felépül, ez egy szörnyű igazságtalanság volt a sorstól, nem ezt érdemelte - nyilatkozta a meccs után a tréner.
Can't believe I've broken my leg, absolutely gutted, but got all the support I need from everyone thanks so much means the world #camoon pic.twitter.com/d9FZdGMb8E— Cameron McGeehan (@CamMcGeehan) 2017. január 2.
Alighanem a Fiorentina egykori legendás támadójának rajongói készítették azt a felvételt, melyen hasonló helyzetekben mutatják Pipitát és Batigolt.
A sportközgazdász szerint a magyar társadalom nincs felkészülve a testkultúra ilyen szintű favorizálására.
2017. 01. 03. 20:18
A törökök felvették a kapcsolatot Aleix Vidal ügynökével.
Lengyel sajtóhírek szerint a Leicester City felvette a kapcsolatot a magyar védő képviselőivel.
2017. 01. 03. 17:49
Bejelentette az új menedzser személyét a walesi klub.
2017. 01. 03. 17:40
Bizonyára dörzsölték a tenyerüket a Haladás-szurkolók a nyáron, amikor kiderült: az NB I-től búcsúzó Békéscsaba spanyol légiósa, Ezequiel Calvente egy évre kölcsönben Szombathelyen folytatja pályafutását. Örömük azonban nem tartott soká, ugyanis 25 éves játékos makacs sérülése miatt csupán a edzőmeccseken lépett pályára, bajnokin egyszer sem volt kerettag. Jó hír, hogy Calvente meggyógyult és pénteken edzésre jelentkezik.
- Calvente lágyékánál egy mirigy a nyári felkészülés alatt begyulladt és ez olyannyira elhúzódott, hogy végül odahaza Spanyolországban megműtötték - mondta a haladas.hu-nak a játékos menedzsere, Kaposi Dániel. - A beavatkozás jól sikerült, szerdán érkezik vissza Szombathelyre, részt vesz az orvosi és terheléses vizsgálatokon és pénteken ő is elkezdi a felkészülést. Noha biztosan lesz lemaradása, optimisták vagyunk, egy jó felkészüléssel ismét a régi lehet.
Korábban úgy tűnt, hogy a fiatal brazil Gabriel Jesus lesz az egyetlen téli érkezője a Manchester City csapatának, de a klub jelenlegi helyzete alapján egyre biztosabb, hogy Pep Guardiola kénytelen szerződtetni még egy középpályást is.
A manchesteri kékeket nagy csapás érte, amikor a nyári szerzemény Ilkay Gündogan a közelmúltban súlyos térdsérülést szenvedett, és az egész szezonra kidőlt. Fernandinho hétfő este harmadik piros lapját kapta a idényben, Fabian Delph pedig összesen két mérkőzésen lépett pályára eddig.
Pep Guardiola menedzser korábban úgy nyilatkozott, hogy januárban nem fog igazolni, de több forrás is egyetért abban, hogy a spanyol szakember szerződtet egy középpályást a téli időszakban.
A hírek szerint a City célpontja a Sevilla francia játékosa, Steven N'Zonzi, aki számára nem ismeretlen a Premier League, hiszen korábban a Stoke City-t erősítette. A 28 éves középpályás kivásárlási ára 25.6 millió font, de a City dolgát megnehezítheti, hogy a Juventus is szemet vetett a futballistára.
Egy klubhoz közel álló újságíró, Sam Lee szerint a Manchester City attól sem zárkózik el, hogy egy rövidtávú kölcsönszerződéssel oldja meg a középpályán fellépő problémákat.
Nem biztos, hogy örül ennek az uruguayi csatár. Vagy mégis?
A Barcelona csütörtök este játszik Bilbaóban, ám addig is mutatunk néhány villanást az ötszörös aranylabdástól.
Különleges háziállatot, egy tízéves óriáskígyót tart otthon Federico Groppioni, az MTK olasz kapusa, aki magyar feleségének köszönhetően tökéletesen beszéli a magyar nyelvet.
– Különleges hobbi a királypitontartás – ismerte el a borsonline hasábjain Groppioni. – Római unokaöcsémtől származik a hüllők iránti szeretetem, ő tíz kígyót tart a lakásában. A kék-fehérek kapusa királypitonja tíz centi híján kétméteres, és mintegy négy kiló.
– Veszélytelen, és az ellátása sem kerül sokba. Egy élő patkányt kap két-három hetente, azzal jól elvan. Nyugodtan emészt, aztán várja a következő etetést – mondta.
Az MTK-t hat éve szolgáló futballista szerződése júniusban lejár, azonban még nem tudja, hosszabbítanak-e vele, vagy a jövôben a klub utánpótláskapusainak felkészítésébe kell besegítenie.
– A tárgyalások folynak a szerződéshosszabbításról, ráadásul tavasszal beiratkozom az MTK kapusedzője, Andrusch József UEFA-rendszerű kapusakadémiájára – tette hozzá a 32 éves Groppioni
Elengedheti egyik legnagyobb értékét a második éve csak szenvedő Wolfsburg.
Erősen tartalékos kezdővel lép pályára a királyi gárda a kupában.
2017. 01. 03. 15:51
Több mint 26 km-t tett meg két meccs alatt a Liverpool középpályása, ezzel mindkét fordulóban ő lett a legjobb.
Idén is Spanyolország lehet a cél a téli felkészülésben a Puskásnál.
Kedden állt munkába a csapat.
2017. 01. 03. 14:19
- 15:47 Szoboszlai Dominik kihagyja a következő BL-meccset
- 15:29 Újra letartóztatásba került a Jeszenszky Gézára és feleségére kalapáccsal támadó merénylő
- 15:26 Tigristámadás: kiderült, ki volt a férfi, aki bemászott a vadállathoz
- 15:24 Ezért dönthettek az EU-s tagállamok a hazánk elleni eljárás lezárásáról
- 15:08 „Olyan döntéseket kell meghoznunk, amik fájni fognak” – miért ugrottak egymásnak a parkolás miatt a fővárosi és a kerületi vezetők?
- 14:59 Újra praktizálhat Völner Pál
- 14:49 Elutasították a fellebbezését, rács mögött marad Hankó Balázs
- 14:43 Készüljön: óránként akár 15 hullócsillagot is láthat ezen a hajnalon
- 14:30 Élve égett el az idős édesanya, miután pszichiátriai beteg fia bezárta, és rágyújtotta a családi házat
- 14:02 Balásy Gyula megszabadult két vállalkozásától, a vevők átnevezik őket
- 13:48 Borbás Marcsi először beszélt arról, hogy veserákja volt
- 13:43 Gyanúsítottként hallgatták ki a Ripost volt munkatársát Mártha Imre megfigyelési ügyében, Ómolnár Miklósra vallott
- 13:35 Közleményt adott ki a Wizz Air a powerbankek miatt
- 13:34 Tanács Zoltán: az emberi tudomány történetének egyik legnagyobb fordulópontjához érkeztünk
- 13:22 Az utolsó métereken engedte át riválisának a győzelmet a futóversenyen, azt is elmondta, miért
- 07:30 Kispolszki, Volga, Zaporozsec – mennyit tudsz a szocialista autócsodákról?
- 09:16 „Le tudnál fotózni engem a tigrissel?” – kérte az egyik látogatót a férfi, mielőtt beugrott a nagymacskához
- 06:29 34 évesen meghalt RJ Mitte, a Breaking Bad színésze
- 05:53 Újabb csapás a Mészáros-birodalomra: a sztrádakoncesszió után a vasútépítő üzletág dőlhet be
- 07:00 Megoszthatja a nyugdíjasokat a kormány nyugdíjemelési terve
- 07:00 Kvíz: Ki kicsoda a Windsor-házban? Lássuk, mennyire vagy képben!
- 07:35 Úgy nyerte el a MAVIR telephelyeinek takarítását öt régióban is Kovács Zoltán feleségének a cége, hogy mindenki mást kizártak
- 08:55 Megszavazták az NVVH elnökhelyetteseit és a gyermekvédelmi törvény módosítását, Gurzó Mária felszólalásából viccet csináltak, a Fidesz kivonult
- 12:29 Csont nélkül engedte át a versenyhivatal a Mészáros-bizniszt, amely miatt most százmilliárdokat veszíthet Magyarország
- 09:10 Pócs Jánosra hivatkozva javasol Magyar Péter alkohol- és drogtesztet a parlamentben