A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati sprintfutamát Silverstone-ban. A 19 éves versenyző mögött a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton, a Ferrari pole pozícióból rajtolt brit pilótája ért célba másodikként, míg a harmadik helyen a vb-címvédő és szintén hazai közönség előtt szereplő Lando Norris (McLaren) zárt, írja az MTI.
A rajtnál a második helyről startolt Antonelli próbálta megtámadni Hamiltont, de nem volt ehhez elég jó pozícióban, miközben a két McLaren-versenyző, Norris és az ausztrál Oscar Piastri is több pozíciót javított. A második és a harmadik körre Hamilton és Antonelli elhúzott az élen, de mögöttük óriási csata alakult ki a harmadik helyért, ebben a két mclarenes mellett George Russell (Mercedes), Max Verstappen (Red Bull) és Charles Leclerc (Ferrari) is részt vett.
A hetedik körre Antonelli nagyon közel került Hamiltonhoz, az üldözők közül pedig a harmadik Norris is már több mint hat másodperccel maradt el az élen száguldó kettőstől.
Norris valamelyest légüres térben őrizte a harmadik pozíciót, közben Russell és Verstappen folyamatosan küzdött egymással a negyedik-ötödik helyen, ehhez hamarosan csatlakozott Leclerc is.
A hajrában Antonelli nagyon magabiztos volt, Hamilton pedig a végén már nem is igyekezett megszorongatni, így a Mercedes versenyzője majdnem három másodperces előnnyel győzött a hétszeres világbajnok előtt. Norris megőrizte a dobogós helyezést, mögötte a leintéskor Russell, Leclerc, Verstappen, Piastri volt a sorrend, és pontot szerzett még Liam Lawson, a Racing Bulls új-zélandi versenyzője is.

