Aranytömböket és aranyérméket találtak házfelújítás során egy építőipari cég munkásai Belgiumban. A ládába rejtett arany értéke legkevesebb kilencmillió euró, vagyis 3,3 milliárd forint – írja az MTI.
Az ügyészség nyomozást indított, ugyanis – mint Hanne Ollevier ügyész elmondta – nem tudni, honnan származik a kincs és ki a tulajdonosa. Az ügyészség célja annak kiderítése, hogy az arany hogyan került oda, és hogy legálisan szerezték-e be. A vizsgálat végéig továbbra sem biztos, hogy a ház jelenlegi tulajdonosa, az CAW Oost-Vlaanderen nevű, hajléktalanokat segítő szociális szervezet lesz-e a nagy értékű arany birtokosa.
A szociális szervezet közölte, hogy ha az ügyészség nem talált bűnügyre utaló nyomokat, és az arany őket illeti, annak árából tevékenységük bővítését fogják finanszírozni Kelet-Flandria egész területén. Patrick Feys, a dendermonde-i rendőrség munkatársa arra kért mindenkit, hogy ne menjenek a helyszínre.
Aranyásók, maradjatok távol, már nincs ott semmi látnivaló!
– fogalmazott. Közölte továbbá, hogy az egész területet lefoglalták, a helyszín ráadásul veszélyes is, mert az épületet teljesen lebontják.

