Forma-1

Furcsa büntetést kapott Verstappen azért, amit mondott

Lillian SUWANRUMPHA / AFP
Lillian SUWANRUMPHA / AFP

Pénteken beidézték, majd megbüntették Max Verstappent a Szingapúri Nagydíjon. A háromszoros világbajnok versenyzőt

közmunkára ítélték, amiért a csütörtöki sajtótájékoztatóján káromkodott.

Verstappen ugyanis azt mondta, „el lett baszva” a Red Bull a bakui versenyhétvégén. Bár bocsánatot kért azért, amit mondott, a versenybíróság úgy ítélte meg, hogy példaképként meg kellene válogatnia a szavait még akkor is, ha az angol nem az anyanyelve.

A káromkodás most központi téma a Forma-1-ben. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Mohammed ben Szulajem a minap egy interjúban azt mondta, a versenyzők nem rapperek, hogy állandóan csúnyán beszéljenek, miközben a csapatrádiózás során is elterjedt a káromkodás.

Verstappen így reagált még a büntetése előtt az FIA-főnök nyilatkozatára:

„Úgyis fogunk káromkodni, ha nem ott, akkor máshol. Mindenki csinálja, csak néhányan gyakrabban, mint mások. Más sportágakban is ugyanez van, csak ott nincsenek bemikrofonozva a versenyzők” – közölte.

Kapcsolódó
A Forma-1 nem rapzene, kevesebb káromkodást akar az FIA-elnök
Max Verstappen értetlenül fogadta javaslatot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik