Forma-1

Egy apa és fia több millió eurót próbált kizsarolni Michael Schumacher családjától

YASUYOSHI CHIBA / AFP
YASUYOSHI CHIBA / AFP

Több millió eurót próbálták kizsarolni Michael Schumacher egykori Forma-1-es autóversenyző családjától, az ügyben két embert őrizetbe vettek – jelentette be a nyugat-németországi Wuppertal ügyészségének szóvivője hétfőn.

Az elkövetők azt állították a család alkalmazásában álló személyeknek, hogy a Schumacher család számára kínos adatok birtokában vannak, és több millió eurót követeltek azért, hogy az információkat ne hozzák nyilvánosságra.

Az ügyészségi szóvivő szerint a zsarolók néhány fájlt el is küldtek a családnak bizonyítékként. A nyomozóknak sikerült kideríteni, hogy a zsarolók Wuppertalból indították az akciót. Szombaton őrizetbe is vették őket, egy 53 és egy 30 éves férfit, apát és fiát. Mindkettő egy másik bűncselekmény miatt próbaidőn van.

Schumacher 2013-ban szenvedett súlyos fejsérüléssel járó síbalesetet, ami véget vetett a pályafutásának, és azóta nem jelent meg a nyilvánosság előtt, egészségi állapotáról nagyon keveset lehet tudni. A család már korábban is zsarolás célpontja volt, a reutlingeni bíróság 2017-ben el is ítélt egy akkor 25 éves férfit, aki Schumacher feleségétől próbált meg pénzt kicsikarni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik