Forma-1

A Ferrari berobbant az első sorba a mexikói időmérőn

Daniel Cardenas / ANADOLU / Anadolu via AFP
Daniel Cardenas / ANADOLU / Anadolu via AFP

Charles Leclerc nyerte a Forma-1-es Mexikói Nagydíj időmérő edzését.

A Q1 vége igazán kaotikusra sikeredett, nagy volt a tumultus, mert sokan még javítani akartak a köridejükön, Alonso közben hibázott egyet, és megpördült, ami sárga zászlót vont maga után, ezzel pedig értékes másodperceket veszítettek a kései hajrázók.

Az első etap végén Ocon, Magnussen, Stroll, Norris és Sargeant búcsúzott, és több pilóta ellen is vizsgálatot indítottak, Verstappen és Russell bűne például az volt, hogy a bokszkijáratnál feltartották a többieket.

A Q2-ben 1:17.571 perces idővel Hamilton a legvégén ugrott az élre, mögötte Verstappen és Russell végzett az első háromban. Folytathatta az időmérőt a csapattársa, Cunoda szélárnyékában száguldó Ricciardo, valamint Bottas is, sőt, a másik Alfa Romeo-pilóta, Csou is becsusszant a Q3-ba, mivel Albon idejét elvették, amiért mind a négy kerékkel elhagyta a pályát. Albon mellett Gasly, Hülkenberg, Alonso és Cunoda esett ki a Q2-ben.

A Q3-ban hatalmas tűzijáték kezdődött, Verstappen, Sainz és Leclerc is volt az élen, és a két Ferrari-versenyzőt nem is sikerült kiszorítani az első sorból.

Leclerc-nek ez idei negyedik, pályafutása huszonkettedik rajtelsősége.

Verstappen végzett harmadikként, Ricciardo pedig Cunoda segítsége nélkül is odaért a második sorba, míg Tsunodának a rács végéről kell elindulnia, miután több erőforrást és sebességváltó elemet cseréltek az autójában.

A futam vasárnap magyar idő szerint 21 órakor kezdődik.

Rajtrács

1 16 Charles Leclerc FERRARI
2 55 Carlos Sainz FERRARI
3 1 Max Verstappen RED BULL HONDA
4 3 Daniel Ricciardo ALPHATAURI
5 11 Sergio Perez RED BULL HONDA
6 44 Lewis Hamilton MERCEDES
7 81 Oscar Piastri MCLAREN MERCEDES
8 63 George Russell MERCEDES
9 77 Valtteri Bottas ALFA ROMEO FERRARI
10 24 Zhou Guanyu ALFA ROMEO FERRARI
11 10 Pierre Gasly ALPESI RENAULT
12 27 Nico Hulkenberg HAAS FERRARI
13 14 Fernando Alonso ASTON MARTIN
14 23 Sándor Albon WILLIAMS MERCEDES
15 31 Esteban Ocon ALPESI RENAULT
16 20 Kevin Magnussen HAAS FERRARI
17 18 Lance Stroll ASTON MARTIN
18 4 Lando Norris MCLAREN MERCEDES
19 22 Yuki Tsunoda ALPHATAURI HONDA RBPT
20 2 Logan Sargeant WILLIAMS MERCEDES

Ajánlott videó

Olvasói sztorik