Forma-1

Csapatot vált a Forma-1-es versenyző, de a helyettese is megvan

Toshifumi KITAMURA / AFP
Toshifumi KITAMURA / AFP

Újabb két hely kelt el a rajtrácson a Forma-1 2023-as szezonjában:

Pierre Gasly az év végén elhagyja az Alpha Taurit és az Alpine-ban versenyez jövőre, míg a megüresedő helyét Nyck de Vries foglalja el.

A francia versenyzőt már egy ideje hírbe hozták a francia csapattal, ahol Esteban Ocon egyedül maradt. Fernando Alonso ugyanis már megegyezett, hogy ő veszi át a visszavonuló Sebastian Vettel helyét az Aston Martinnál, az ő pótlására kinézett Oscar Piastri pedig inkább a McLarenhez megy.

A 26 éves Gasly 2017-ben, szezon közben mutatkozott be a Forma-1-ben a Toro Rossónál, majd 2019-ben előléptették és Max Verstappen csapattársa lett a Red Bullnál, de gyenge teljesítménye miatt év közben visszaküldték a fiókcsapathoz. Már a Toro Rossóban ülve lett második Brazíliában. Eddig 103 futamon indult el, összesen háromszor állhatott dobogóra, 2020-ban megnyerte az Olasz Nagydíjat.

Nyck de Vries a jelenlegi szezonban a Mercedes tartalékpilótája volt, de Alexander Albon vakbélgyulladása miatt Monzában a Williams autóját vezethette. A holland versenyző kilencedik helyen zárt a futamon, a sportági szakértőket egyértelműen lenyűgözte, az Alpha Tauri pedig Gasly helyettesének is kinevezte.

Kapcsolódó
Nyck de Vries mindenkit lenyűgözött, de van-e jövője a Forma-1-ben?
Szombaton még a Mercedesnél itta a kávéját, vasárnap pedig jó eséllyel beverte az utolsó szöget Nicholas Latifi karrierjének koporsójába azzal, hogy azonnal pontot szerzett Monzában. Ez azonban még nem garancia arra, hogy De Vries bekerüljön az F1 mezőnyébe.

Ezzel már csak két ülés kérdéses a következő szezonra, a Williamsnél csak Alexander Albonnak van szerződése, míg a Haasban Kevin Magnussen helye garantált.

A 2023-as rajtrács

Mercedes:
Lewis Hamilton (brit)
George Russell (brit)

Red Bull:
Max Verstappen (holland)
Sergio Pérez (mexikói)

McLaren:
Lando Norris (brit)
Oscar Piastri (ausztrál)

Ferrari:
Charles Leclerc (monacói)
Carlos Sainz Jr. (spanyol)

Aston Martin:
Fernando Alonso (spanyol)
Lance Stroll (kanadai)

Alpine:
Esteban Ocon (francia)
Pierre Gasly (francia)

Alpha Tauri:
Cunoda Juki (japán)
Nyck de Vries (holland)

Alfa Romeo:
Valtteri Bottas (finn)
Csou Kuan-jü (kínai)

Haas:
Kevin Magnussen (dán)
?

Williams:
Alexander Albon (thaiföldi)
?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik