Forma-1

Hamilton izgalommentesen győzött, de Alonso lett a nap hőse Katarban

ANDREJ ISAKOVIC / AFP
ANDREJ ISAKOVIC / AFP

A címvédő Lewis Hamilton nyerte a Forma-1 történetének első Katari Nagydíját.

A rajtnál az volt a kérdés, mennyire tud előrejutni Verstappen, aki az időmérőn figyelmen kívül hagyta a sárga zászlós jelzést, így a második helyett a hetedik helyről rajtolt. Nos, a Red Bull holland pilótája kilőtt, és gyorsan feljött negyediknek, majd hamar megelőzte Gaslyt és Alonsót is.

Amilyen jól rajtolt Verstappen, annyira beragadt a szintén az időmérőn történtek miatt hátrább sorolt Bottas, aki kicsúszott az első tízből, igaz, a 12. körben már a 9. helyen autózott.

Elöl Hamilton és Verstappen nagyon elnyúlt a többiektől, a 15. körben a harmadik Alonso hátránya majdnem 30 másodperc volt az éllovas brit mögött. A verseny elején Pérez sorra előzte le a riválisokat, a mexikói pilóta a 11. helyről indult, de a 16. körben már a negyedik pozícióba jött fel.

A verseny felénél Hamilton, Verstappen, Bottas, Alonso, Pérez, Gasly, Norris, Ocon, Stroll, Sainz volt az első tíz sorrendje.

A 34. körben a rajt óta lágy gumikon autózó Bottas defektet kapott, így Pérez lépett fel a harmadik helyre, a finn pedig csak a tizennegyedik helyre tudott visszajönni.

A Red Bull 15 körrel a vége előtt kihívta előbb Pérezt, majd Verstappent is kerékcserére, de a Mercedes egyből reagált, és Hamilton is friss abroncsokat kapott, így is maradt 8 másodperc előnye az élen. 10 körrel a vége előtt Pérez nagyon keményen támadta Ocont, aki nem adta könnyen az ötödik helyet, de végül kénytelen volt beletörődni, hogy a Red Bull az erősebb. Pérez ezzel 15 másodpercre megközelítette a harmadik helyen autózó Alonsót, de kettőjük között még ott volt Norris is.

Az 51. körben a Mercedes megkímélte a további szenvedésektől az első tízen kívül autózó Bottast, akinek nagyon sokba került az a defekt. Az utolsó körökben a két Williams, Russell és Latifi is ugyanúgy járt, mint Bottas, mindkettőjüknél megadta magát a bal első abroncs, Russell folytatni tudta, Latifi azonban kiállt.

Három körrel a leintés előtt virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe, mivel Latifi autóját el kellett takarítani, és ez nagyon jól jött a harmadik helyet birtokló Alonsónak.

Hamilton végül kényelmesen, 26 másodperces előnnyel nyerte meg a Katari Nagydíjat, ez volt idei hetedik, pályafutása 102. futamgyőzelme. Verstappen a második helyért járó 18 pont mellé begyűjtötte a leggyorsabb körért járó egyet is, így még maradt nyolc pont előnye az összetettben.Alonso végül könnyen megtartotta a harmadik helyet, és őt választották a futam versenyzőjének is. Maximálisan rászolgált, 2014 óta először zárt az első háromban.

A pontszerzők:

www.sofascore.com

A világbajnokság két hét múlva Szaúd-Arábiában folytatódik.

A vb-pontversenyek állása 20 futam után (még 2 van hátra):

versenyzők:
1. Verstappen 351,5 pont
2. Hamilton 343,5
3. Bottas (finn, Mercedes) 203
4. Pérez 190
5. Norris 153
6. Leclerc 152
7. Sainz 145,5
8. Ricciardo (ausztrál, McLaren) 105
9. Gasly (francia, Alpha Tauri) 92
10. Alonso 77
11. Ocon 60
12. Vettel 43
13. Stroll (kanadai, Aston Martin) 34
14. Cunoda (japán, Alpha Tauri) 20
15. Russell (brit, Williams) 16
16. Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 10
17. Latifi (kanadai, Williams) 7
18. Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 1

 

csapatok:
1. Mercedes 546,5 pont
2. Red Bull 541,5
3. Ferrari 297,5
4. McLaren 258
5. Alpine 137
6. Alpha Tauri 112
7. Aston Martin 77
8. Williams 23
9. Alfa Romeo 11

Ajánlott videó

Olvasói sztorik