Forma-1

Verstappen oktatta a Mercedeseket az idényzárón

HAMAD I MOHAMMED / POOL / AFP
HAMAD I MOHAMMED / POOL / AFP

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a 2020-as Forma-1-es idény utolsó versenyét, a vasárnapi Abu-Dzabi Nagydíjat.

A mezőny talán a szezon legsimább rajtját hozta össze, az időmérő edzésen is győztes Verstappen könnyedén jött el riválisaitól, a két Mercedesnek, a finn Valtteri Bottasnak és a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnak sem volt lehetősége az előzésre.

A futam során csak a középmezőnyben történt egy-egy izgalmas csata a helyezésekért, elől szinte eseménytelenül telt el az 55 kör, amely végén a 23 éves Verstappen idei második, pályafutása tizedik futamán győzött.

Mivel Lando Norris az ötödik, Carlos Sainz pedig a hatodik helyen végzett, így a McLaren lett a harmadik a konstruktőrök között a Mercedes és a Red Bull mögött, igaz, Sainzot még megbüntethetik, amiért a bokszutcában túl lassan ment.

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel 14. helyre hozta be a Ferrarit az utolsó futamán az olasz istálló színeiben, a következő idényben az Aston Martin néven versenyző Racing Pointban láthatjuk majd.

Az F1 előzetes versenynaptára szerint a következő idény március 21-én Ausztráliában rajtol – a Magyar Nagydíjat augusztus 1-én rendezik -, és december 5-én ugyancsak Abu-Dzabiban zárul.

 

Végeredmény, Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi (55 kör, 305,355 km a pontszerzők):

1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:36:28.645 óra
2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 15.976 másodperc
3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 18.415 mp h.
4. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 19.987 mp h.
5. Lando Norris (brit, McLaren) 1:00.729 perc h.
6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 1:05.662 p h.
7. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 1:13.748 p h.
8. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 1:29.718 p h.
9. Esteban Ocon (francia, Renault) 1:41.069 p h.
10. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 1:42.738 p h.
leggyorsabb kör: Ricciardo 1:40.926 perc (55. kör)
pole pozíció: Verstappen

 

A vb-pontversenyek végeredménye 17 futam után, pilóták: 
1. Hamilton 347
2. Bottas 223
3. Verstappen 214
4. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 125
5. Ricciardo 119
6. Sainz 105
7. Albon 105
8. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 98
9. Norris 97
10. Gasly 75
11. Stroll 75
12. Ocon 62
13. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 33
14. Kvjat 32
15. Nico Hülkenberg (német, Racing Point) 10
16. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 4
17. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 4
18. George Russell (brit, Williams) 3
19. Romain Grosjean (francia, Haas) 2
20. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1

 

csapatok:
1. Mercedes 573 pont
2. Red Bull 319
3. McLaren 202
4. Racing Point 195
5. Renault 181
6. Ferrari 131
7. Alpha Tauri 107
8. Alfa Romeo 8
9. Haas 3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik