Jure Makovec/SOPA Images/LightRocket via Getty Images
Forma-1

Volt, mikor titkolta, hogy Schumacher, mégis sokan a neve miatt támadják

A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, Mick nem tűnt soha lehengerlő tehetségnek. Rendre középmezőnyben végzett, bármibe is kezdett. Legalábbis először. Második nekifutásra rendre látványosan nagyot fejlődött, 21 éves korára pedig annyiszor felállt már a padlóról, hogy akkor is kész lehet a Forma-1-re, ha nem jön össze a Forma-2-es bajnoki cím.

2021-ben megtörténik, amire a Forma-1 rajongói, de a Ferrari-szurkolók biztosan régóta vágytak már, Mick Schumacher bekerül a sorozatba. A legendás Michael Schumacher fia a Haas autójában ül majd és egy másik újonc, Nyikita Mazepinnel lesz a csapattársa.

Kapcsolódó

Bejelentette a Forma-1-es csapat Mick Schumacher leigazolását
Hivatalosa is bejelentette a Forma-1-ben szereplő Haas, hogy náluk versenyez majd.

A 21 éves versenyzőről egyesek azt tartják, csak a neve miatt kap lehetőséget versenyzőként, mások szerint éppen ezért dolgozott még keményebben. Ha azonban az elmúlt évek folyamatait megnézzük, nem tűnik érdemtelennek a lehetőség.

Kezdetben azt is titkolta, hogy Schumacher

Minden sportoló számára nehéz megbirkózni azzal, ha az apja sztár. Ilyenkor hatalmas az elvárás, hogy felmenői nyomdokaiba lépjen az illető, ráadásul a rajongók és a média minden lépését kiemelten figyelik. Mick Schumacher esetében is így van ez, aki már egyévesen felbukkant a paddockban és hamar eldőlt, hogy a Forma-1-be kerülés lesz majd a célja.

https://twitter.com/F1/status/1334069042689290241

 

Fantasztikus, hogy abban a sportágban szerepelhetek, amelyben ő is versenyzett. Mindketten imádjuk ezt a sportágat, így igazán elképesztő, hogy követhetem a példáját. Ez egy megvalósult álom, amit hároméves korom óta kergetek

– mondta Mick Schumacher a lehetőségről.

A fiatal németnek döcögősen indult a pályafutása. A versenyzés iránti szenvedélye már hároméves korában megvolt, gokartozni csak később kezdhetett el és bár nem volt benne ügyetlen, az átütő sikerek elmaradtak. A fejlődés azonban látszott, míg 2008-ban és 2009-ben a középmezőnyt erősítette, 2013-ra már a német Junior Kart bajnokságában harmadik helyen zárt.

Sokat elmond Mick Schumacher gyerekkoráról és életéről, hogy a gokartozás alatt végig édesanyja nevét használta, hogy elkerülje a szükségtelen felhajtást. Mick Betsch eredményei nem is okoztak nagy szenzációt, egészen addig, míg utolsó évében az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is második lett.

Kapcsolódó

Mick Schumacher (mick schumacher, )
Díjat kapott Schumacher fia
Mick Schumacher a gokart-világbajnokságon elért második helyéért járó trófeát vette át a hétvégén.

Ezt követően került be 15 évesen a Formula-4-be először tesztpilótaként, majd egy évvel később állandó ülést kapott, autóján ekkor már a Schumacher név díszelgett.

Az első versenyhétvégéjén megszerezte első győzelmét is, egy 9. és egy 12. hely után a harmadik futam hozott első helyet Oschersleben a németnek.

Berobbanni viszont nem sikerült. Mindössze 10. helyen végzett az összetettben, de ez is elég volt hozzá, hogy lásson benne fantáziát a Ferrari akadémiája. Utólag persze könnyű azt mondani rá, az olasz istálló bolond lett volna nem kiaknázni egy ekkora marketingfogást, de Mick ráadásul azonnal bizonyított is.

Míg a Van Amersfoot Racingben csak a fenti első hétvégéjén nyert futamot, majd az MRF Racingben pedig egyszer sem, a Ferrari érdekeltégébe tartozó Prema Powerteamben rohamosan fejlődött. Az ADAC és az olasz Forma-4-es bajnokságában is öt-öt futamgyőzelemmel és négy-négy dobogós hellyel lett második, közben az MRF Challenge Formula-2000-ben is harmadik lett.

Jens Wolf/picture alliance via Getty Images Mick Schumacher élete első Forma-4-es futamgyőzelme előtt.

Az érdemi karrier elkezdődött, jöhetett a Forma-3 egy újabb Prema-autóban, amelyben Monzában harmadik lett, de mindhárom csapattársa megelőzte a bajnokságban. A következő F3-ban töltött idénye is nagyon nehezen indult, csak tizedik helyen állt a pontversenyben, de egy Spában szerzett győzelemtől megtáltosodott.

Mick Schumachernek tizenöt versenyhétvége kellett egy futamgyőzelemhez, amelyet végül hét másik követett, ráadásul ebből ötöt egymás után gyűjtött be és végül első helyen zárt.

Látva a hihetetlen fejlődést, a Prema felvitte a Forma-2-es csapathoz a 19 éves pilótát, ahol szinte szórol szóra ugyanaz történt vele, mint Forma-3-ban. Első évében 12. helyen zárt egy győzelemmel, majd a mostani, 2020-as idényben tíz dobogónál tart már és vezeti a bajnokságot az utolsó versenyhétvége előtt.

Ha folyamatos a fejlődése, miért támadják?

A fenti eredménysorát látva elég egyértelműen az a kép rajzolódik ki, hogy Mick Schumachernek egy tanulóév kell ahhoz, hogy megszokjon egy új autót és bajnokságot. Ez persze egy fiatal versenyző esetében nem meglepő, ugyanakkor a legnagyobb kritikusai általában arra hivatkoznak, hogy ez a sportág nem mindenkivel ilyen türelmes. A vád konkrétan az, hogy Schumacher egy átlagos, de tanulékony pilóta, aki azért kap esélyt, mert az apja hét vébét nyert.

Nem hiszem, hogy egyedül a vezetékneve miatt választotta a Ferrari, de nyilvánvalóan segít neki. Persze egy név önmagában semmit sem ér. Egyelőre teljesen átlagosnak találtam a teljesítményét minden bajnokságban, rajta áll, hogy rámcáfoljon. Van még ideje

mondta róla 2019-ben Olav Mol, holland szakkommentátor.

Schumacher viszont újra és újra bizonyított. A csakugyan átlagosnak mondható 10. és 12. hely után rendre előre tud lépni, így aztán az elemzőknek is állandóan változtatniuk kell vele kapcsolatban. A betanulós évek alatt megszaporodnak a kritikus cikkek, majd a fejlődés után már ismét tehetségnek van kikiáltva.

Ha az elmúlt évek trendjét vesszük alapul, akkor teljesen logikus viszont, hogy a Forma-2-es bajnokot egy F1-es istálló szerződtesse. A 2018-as bajnok George Russell már második évét tölti a Williamsnél, ahol odáig vannak érte és annak ellenére a Mercedesbe követelik, hogy még pontot sem szerzett. A Szahíri Nagydíjon végül a koronavírusos Lewis Hamilton helyén meg is kapja majd az esélyt, a mezőny legrosszabb autójából átülhet a legjobba.

Kapcsolódó

Eldőlt, ki helyettesíti a Mercedesnél a koronavírusos Lewis Hamiltont
A hétszeres világbajnok nem tudja vállalni a hétvégi futamot.

Aztán ott a 2017-es bajnok, Charles Leclerc, a harmadik évét tapossa a legjobbak között és Kimi Raikönnent is elengedte a Ferrari, hogy megszerezze állandó pilótájának, idén pedig a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt is lepipálta a monacói. Mondhatnánk Pierre Gaslyt, Stoffel Vandoorne-t, Nico Hülkenberget vagy éppen Romain Grosheant, akik az F2 megnyerése után azonnal ugrottak egy szintet.

Így aztán semmi meglepő nincs abban, hogy a második vonalban a bajnoki címért csatázó Schumachert elviszi a Ferrari motort használó, az olaszokkal együttműködő Haas, amely egyébként is koncepciót vált, elengedik év végén a két rutinos versenyzőjüket és őket két fiatallal pótolják. Mick Schumacher minden bajnokságban halványan kezdett és onnan kellett felállnia a padlóról, új csapatának pedig éppen erre lesz majd szüksége. Addig viszont még egy teendője van, két futamon biztosítani a bajnoki címet.

Bryn Lennon/Getty Images

Mentálisan már világbajnok

„Kezdetben meggyűlt a baja a gumikezeléssel és sokat hibáott a Forma-2-ben, a szezon közepe óta viszont bármelyik versenyen esélyes volt a dobogóra, a hétvégén pedig akár bajnok is lehet” – összegezte Schumacher F2-es karrierjét Gary Anderson korábbi autótervező és jelenlegi szakkommentátor.

Ebbe nem is nagyon lehet belekötni, csakhogy van valami, ami már most igazán kiváló versenyzővé teszi Mick Schumachert, a mentális ereje. Nem csak arra kell gondolni, hogy Forma-3-ban és Forma-2-ben is felépítette magát egy bajnoki címre esélyes pilótának, hanem arra is, amit már gokartozás alatt is elért. A gokartos évek alatt történt ugyanis édesapja borzasztó síbalesete, amely után kómában feküdt a kórházban. Egy évvel később Mick Schumacher a világ második legjobb junior gokartozója lett.

Egy 15 éves fiú úgy lett a világbajnoki ezüstérmes úgy, hogy testközelből nézte végig, ahogy világsztár apja félévnyi kóma után végre felébred és apránként kezd csak el beszélni. A család nehéz időket élt meg, a sajtó folyamatosan érdeklődött, Mick mégis majdnem világbajnok lett.

Ez a fajta győzni akarás és elszántság kibontakozik a versenypályán is. Mick Schumacher általában nem a leggyorsabb a mezőnyből, F2-ben eddig három alkalommal futotta a leggyorsabb kört, de mindent bepótol a versenyzésben. Éppen ezért az időmérőkön és edzéseken kevésbé erős, de éles helyzetben már megmutatja, mire képes versenyzőként. Koncentrálni, végigvinni a stratégiát és kíméletlenül levadászni a riválisokat. Ilyen téren is sokban hasonlít az apjára, egészen hasonló a stílusuk a pályán.

https://twitter.com/FIA_F2/status/1309920421358252032

Azért indulhatott el ezen a pályán, mert az apja világbajnok volt? Valószínűleg. Türelmesebbek voltak vele, mint másokkal? Meglehet. Levon ez bármit abból, amit elért? Semmiképp. Tanulékony, gyorsan fejlődő versenyző, aki mindent megtesz majd egy-egy győzelemért.

Hogy ebből mennyit mutathat majd meg az egyik legrosszabb autóban a Forma-1-ben, az majd elválik, mindenesetre a szebb napokat is megélt Haas biztosan profitál majd a mentalitásából.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.