Forma-1

Eladták az egyik legsikeresebb Forma-1-es csapatot

43 év, 737 futam után amerikai tulajdonosa lett a Williams istállónak.

Az autós gyorsasági világbajnokságban szereplő együttes pénteki közleménye szerint a csapat neve és székhelye nem változik, az új befektető érkezésével ugyanakkor biztosított a hosszú távú szereplés az autósport elitkategóriájában – írja az MTI a williamsf1.com alapján.

„Izgalmas új korszak kezdődik az istálló életében, a cél, hogy a Williams ismét versenyképes autó legyen” – írja a csapat a honlapján. Hozzáteszik, az adásvételhez egyhangú döntéssel járult hozzá a csapat igazgatótanácsa, köztük a névadó-tulajdonos Sir Frank Williams is.

A bejelentés két nappal azután látott napvilágot, hogy a tíz jelenlegi Forma-1-es csapat elfogadta az úgynevezett Concorde-szerződést, amely a pénzek elosztása mellett rendelkezik a szabályokról, valamint arról is, hogy kik indulhatnak az F1-ben. A hivatalos vételárat nem hozták nyilvánosságra, de egy F1-szakértő, Chris Medland azt írja a twitter oldalán, hogy tőzsdei adatok szerint 152 millió euróért (53,2 milliárd forintért) vette meg a Dorilton a Williamset.

A Williams istálló 1977 óta tagja a mezőnynek, eddig 737 versenyen indult, kilenc konstruktőri és hét egyéni világbajnoki címet szerzett, versenyzői összesen 114 futamon diadalmaskodtak. A csapat az utóbbi években – köszönhetően egyebek közt nehéz anyagi helyzetének is – gyengén szerepelt, tavaly mindössze egy pontot szerzett, ezzel a konstruktőri vb utolsó helyén zárt. Idén a kanadai Nicholas Latifi és a brit George Russell vezeti a Williamseket, pontot a hat futam egyikén sem szereztek.

(Kiemelt képen Sir Frank Williams és a csapatfőnök lánya Fotó: Getty images)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik