Forma-1

Vettelt már az sem lepi meg, hogy egy kört kaptak a Mercedestől

Lewis Hamilton ismét domináns teljesítményt nyújtott és azt követően, hogy pályarekorddal szerezte meg a pole-t, meg is nyerte a Magyar Nagydíjat, amivel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben. A Ferrari ezzel szemben ismét csalódást keltő futamon van túl, Sebastian Vettel a hatodik lett, Charles Leclerc pedig nem szerzett pontot, mivel csak a tizenegyedik lett. Mindkét versenyzőt lekörözte ráadásul az élboly.

Már a futam előtt egyértelmű volt, hogy kapunk egy kört, szóval engem nem lepett meg

mondta a Sky Sportsnak Vettel.

Büntetés miatt módosult a Magyar Nagydíj végeredménye
Ami a futam közben jó ötletnek tűnt, az utólag büntetést ért.

Mattia Binotto jobban neki volt keseredve a történteknek, úgy érzi, a futamokból nem tudják kihozni a maximumot, az pedig, hogy a riválisok lekörözik őket, a csapatnak és a szurkolóknak is kifejezetten fájdalmas.

A Ferrari egyelőre csak az ötödik a konstruktőri versenyben, a Mercedes és a Red Bull mellett a McLaren és a Racing Point is megelőzi az olaszokat. A két versenyző közül Charles Leclerc áll előrébb, ő a hetedik a szezonnyitón elért második helyének köszönhetően, azóta viszont kétszer is nullázott, egyszer ráadásul Vettelt is kiütötte.

Kiemelt kép: Joe Klamar / AFP / POOL

Ajánlott videó

Olvasói sztorik