Forma-1

Senkinek sem kell egy négyszeres világbajnok pilóta a Forma-1-ben?

Alaposan megkavarta a Forma-1 világát, hogy kiderült, Sebastian Vettel távozik év végén a Ferraritól. Egyből beindult a piac, 2021-től átrendeződnek a csapatok:

  • a Ferrarihoz Carlos Sainz Jr. igazol majd a McLarentől,
  • a McLarenhez Daniel Ricciardo szerződik a Renault-tól,
  • Fernando Alonso pedig minden bizonnyal visszatér a Renault-ba.

No de mi a helyzet a négyszeres világbajnok Vettellel?

Vettel megváltónak érkezett a Ferrarihoz, de összetörve távozik
Küldetése volt a Ferrarinál, hogy olyanná váljon, mint a példaképe. Az olasz istálló is benne látta a megváltót, aki végre elhozza a régóta áhított világbajnoki címet. Öt év sem volt elég hozzá.

Toto Wolff, a címvédő Mercedes csapatfőnöke egyelőre azt hajtogatja, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni a lehetőséget, hogy a német versenyző szabaddá vált. Ugyanakkor Wolff hangsúlyozta, hogy az istálló védjegye a lojalitás, ezért kitartanak Lewis Hamilton és Valtteri Bottas mellett.

Vettelt, mint embert egy nagyon egyenes személyiségnek tartom, aki hasonló értékeket képvisel, mint én. Sportolóként pedig az általa nyújtott teljesítmény mindent elmond, mivel négy vb-címet nyert. Lojálisak maradunk azonban a mostani pilótáinkhoz, és nem kezdünk semmilyen egyeztetésbe egy olyan időszakban, amikor az idei szezon még csak el sem kezdődött. Német szempontból persze nagyszerű lenne, de nekünk hűnek kell maradnunk az elveinkhez, melyek közül a lojalitás az egyik legfontosabb

– nyilatkozta az osztrák szakember az RTL televíziónak adott interjújában.

A Mercedesnek egyébként bőven van mozgástere, mivel a címvédő és hatszoros világbajnok Hamiltonnak és Bottasnak is 2020-ban jár le a szerződése, és Wolff szerint mindkettejükkel tárgyalóasztalhoz fognak ülni. Ugyanakkor Vettelnek lesz egy éve kiismerni a Ferrarit, ezt a tudást pedig nehéz lenne legálisan beszerezni – arról nem is beszélve, milyen kiváló pilótáról van szó. Ennek ellenére a Red Bull, a McLaren és most a Mercedes is nyíltan közölte, hogy nem tervezik leigazolni.

Az idei Forma-1-es idény a tervek szerint július elején Ausztriában kezdődhet, a sorozat irányítói két futamot terveznek a spielbergi Red Bull Ringen.

Kiemelt kép: JAN WOITAS / dpa-Zentralbild / dpa Picture-Alliance via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik