Forma-1

A McLarennél egy pillanatig sem gondoltak Vettel leigazolására

Bár még el sem kezdődött a szezon – és ki tudja, mikor fog –, a Forma-1 bőven szolgáltatott témát a napokban. Minden azzal kezdődött, hogy a Ferrari és Sebastian Vettel bejelentette, az idény végén távozik a német versenyző, akinek a helyére Carlos Sainzot igazolták le az olaszok, őt pedig Daniel Ricciardo váltja majd 2021-ben.

Joggal merül fel a kérdés: Vettelben nem is gondolkodtak a McLarennél?

Válasz röviden: nem. Erről Zak Brown, a csapat vezérigazgatója beszélt a Sky Sportsnak. Azt mondta, nem volt számukra meglepetés, hogy Sainz került a Ferrarihoz, az ausztrált pedig már korábban kinézték maguknak, így ők tulajdonképpen arra készültek: ha nem a spanyol, akkor csak Ricciardo lehet majd Lando Norris csapattársa 2021-től.

Seb természetesen fantasztikus pilóta, négyszeres világbajnok. Ugyanakkor mi már régóta csak Carlosban vagy Danielben gondolkodtunk, másban nem, ezen még Sebastianék bejelentése sem változtatott.

Alonso közelebb került a Forma-1-es visszatéréshez
Korábbi csapatánál megüresedett a hely.

Sebastian Vettelről már a Red Bull is azt mondta, hogy nem fogják leigazolni, úgyhogy egyetlen opciónak a Renault tűnik – a franciák kapcsán ugyanakkor egyre többet emlegetik Fernando Alonsót is. A négyszeres világbajnok németről az a hír járja, legalább egy csapattal tárgyalt már, de többen, köztük Brown sem tartja kizártnak, hogy visszavonul a szezon végén.

Kiemelt kép: JENS BUTTNER / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik