Forma-1

Egyre komolyabb a budapesti Forma-E lehetősége

Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke szívesen látna Magyarországon Formula-E és ralikrossz-világbajnoki futamokat, mindezt Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke mondta el az MTI-nek. A 73 éves FIA-elnök a ZalaZone járműipari tesztpályát nézte meg a múlt héten, illetve tárgyalásokat folytatott a miniszterrel, Szabó Tünde sportért felelős államtitkárral és Oláh Gyárfással.

Az elnök úrnak tartottunk egy prezentációt a magyar autósport általunk elképzelt jövőjéről, amelyben a kiemelt rendezvényekről, mint például a Forma-1, illetve az ehhez és más világesemények megrendezéséhez szükséges létesítményekről is beszéltünk. Megismertettük vele, hogy a jövőben milyen pályákat szeretnének fejleszteni, és milyen versenysorozatoknak szeretnénk otthont adni

– nyilatkozta az MTI-nek az MNASZ elnöke. Hozzátette, az elektromos formaautós világsorozat, a Formula-E esetleges magyarországi rendezéséről is egyeztettek Jean Todttal, akivel ismertették a Nyíregyházára tervezett multifunkcionális pályával kapcsolatos legfontosabb információkat is. Ez lenne ugyanis a helyszíne a ralikrossz-vb futamainak, ha Magyarország elnyerné a rendezési jogot.

Jérome d’Ambrosio a budapesti Nagy Futamon Fotó: MTI/Kovács Tamás

A Formula-E kapcsán hat lehetőséget vázoltunk fel Jean Todtnak, nyomvonalterveket és lehetséges helyszíneket mutattunk be, Budapest belvárosi, illetve külvárosi részein

– mondta Oláh Gyárfás, hangsúlyozva: az egyik szempont az, hogy izgalmas, látványos és érdekes versenyekre alkalmas nyomvonalat alakítsanak ki a Formula-E mezőnyének, a másik fontos tényező pedig az, hogy Budapest látványosságait, szépségét, múltját a televíziós közvetítéseken keresztül eljuttassák a Formula-E nézőinek.

Ezek azok az alapelvek, amelyeket majd figyelembe kell venni, ha a fővárosban Formula-E futamot tudunk rendezni.

Jean Todt az egyeztetésen örömmel fogadta, hogy a Forma-1, a túraautó-világkupa (WTCR), a gyorsasági kamion Európa-bajnokság, valamint a rali-Eb (ERC) mellett a hazai szövetség és a sportra, azon belül is az autósportra nagy hangsúlyt fektető kormány további versenysorozatok Magyarországra hozatalát tervezi.

Az ország földrajzi elhelyezkedése miatt a FIA-elnök Kelet-Európához sorol minket, ezért különösen tetszik neki a gondolat, hogy a Formula-E és a ralikrossz-vb mezőnye is eljöjjön ide versenyezni, és biztosított is arról, hogy ő támogatja ezeket a kezdeményezéseket

– mondta Oláh Gyárfás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik