Forma-1

Karma, dodzsem és éneklés – a Forma-1 idei legviccesebb rádiós beszólásai

Mióta hallhatjuk, mi hangzik el a csapatok rádiós beszélgetésében egészen más oldaláról is megmutatkozott a Forma-1. Belehallgathatunk időnként milyen taktikázás zajlik akár egy csapaton belül is a versenyzők között, ahogyan azt is megtudhatjuk melyik pilótának mi a véleménye egy adott helyzetről, vagy döntésről.

Utóbbi esetén időnként olyasmiket tudnak mondani, vagy csinálni a pilóták, hogy a hasunkat fogjuk a nevetéstől. Összegyűjtöttük 2017 legjobb beszólásait a csapatok rádiós beszélgetéseiből, hogy újra nevethessünk egy jót!

Fernando Alonso – csináld te!

A spanyol világbajnoknak nagyon nehéz éve volt, a nyolcadik futamon sikerült először pontot szereznie csapatának. A Honda gyenge és megbízhatatlan erőforrásaival állandóan küszködött. Az Orosz Nagydíjon fel kellett adnia a versenyt, miután teljesen megállt az autója, Alonso majd felrobbant a dühtől és a rádióban félreérthetetlenül tudtára adta a McLarennek, hogy véget ért a szezon negyedik futama.

– Fernando, még háromszor próbáld meg légy szíves!
– Én már próbáltam elégszer, innentől próbálgasd magad!

Sebastian Vettel – ba ba bumm!

A német pilóta még harmincévesen is úgy tud örülni egy pole pozíciónak, mint egy gyerek. A Mexikói Nagydíjon gratulált a Ferrari Vettelnek, amiért sikerült az időmérőt megnyerni, mire a versenyző rögtönzött egy kis dalt, majd olaszul hálálkodott.

Kimi Räikkönnen – az ilyen maradjon riporter!

Egy ilyen összeállításból nem maradhat ki természetesen Kimi Räikkönnen sem, a finn pilótának a Hungaroringen akadt gondja a Felipe Massa helyére beugró Paul di Restával. A 31 éves versenyzőről érdemes tudni, hogy amellett, hogy a Williams harmadik számú pilótája, a Sky Sports F1-es videóelemzője is, ezen gúnyolódott dühében a Ferrari versenyzője. Ugyan nem tartozik a szalonképes megjegyzések közé, de egy ilyen beszólás nem maradhatott le a listáról.

Hé, mi a faszt csinál ez a williamses gyerek?! Ha nem tud hátra nézni vezetés közben, maradjon a riporterkedésnél!

Jenson Button – lepisilem az autódat!

Fernando Alonso több alkalommal megörvendeztett bennünket jópofa megjegyzéssel és viccekkel, de nem maradt adósa az egy versenyre beugró helyettese, Jenson Button sem. Monacóban már a felvezető körére indult a brit pilóta, amikor váratlanul Alonso szólt a rádióban neki, majd nem kevés szarkazmussal a hangjában megjegyezte, hogy azért vigyázzon a kocsira. Mivel addigra már számtalanszor lefulladt a McLaren, így ez önmagában is szórakoztató volt, ám Button válasza még ezt is überelte.

– Jenson barátom, gondoltam hallani akarod a hangom a verseny előtt. Sok szerencsét kívánok a versenyhez, nézem a tévében. Tegnap is fantasztikus munkát végeztél, úgyhogy érezd jól magad, de vigyázz a kocsira!
– Ha ha, oké az ülésedre pisilek majd!
– Ne, légy szíves, ne!

Max Verstappen – dodzsemezni akar?

A Red Bull pilótája nem éppen a nagy poénokról híres – ellentétben csapattársával, Daniel Ricciardóval – de egy aranyköpése azért neki is volt a Brit Nagydíjon. Sebastian Vettellel volt nagy csatában az élen és úgy érezte, hogy a német ellenfele állandóan olyan közel hajt hozzá, mintha neki akarna ütközni.

Mit akar ez, dodzsemezni?

Romain Grosjean – ez elmebeteg!

Egy legjobb rádiózásról szóló összeállításból nem hiányozhat a mezőny legnagyobb nyávogója, Romain Grosjean sem. A Kanadai Nagydíjon Carlos Sainz Jr. a felvételeken is jól látszik, hogy a semmiből esik be elé, csak a szerencsén múlt, hogy nem esett baja a Haas-Ferrari pilótájának, aki nyilvánvalóan megrémült.

Mi a…?! Ez egy elmebeteg! Srácok, szerintem megsérült az első szárny. Hát ez nem normális…

Sebastian Vettel – mikor vezettem veszélyesen?

Az Azeri Nagydíj 19. körében miután távozott a Safety Car mögött, Lewis Hamilton egy kanyarból kifelé nem gyorsított ki, sőt, a telemetriai adatok szerint ugyan nem fékezett, de minden bizonnyal levette a gázról a lábát, mert 3 km/órát lassul a sebessége. A mögötte haladó Sebastian Vettel ahogy ilyen esetben százból százszor gyorsított, majd hátulról koccant az ellenfelével.

Vettel annyira berágott Hamilton nem teljesen szabályos, de egyáltalán nem szokványos manőverén, hogy, a Mercedes mellé hajtott, mutogatott egy sort ellenfelének, miközben fél kézzel ráhúzta a Ferrarija jobb első kerekét Hamilton bal első kerekének. Amikor ezért megbüntették, a német pilótának fogalma sem volt róla, miért kaphat büntetést, pedig elnézve a felvételeket, elég egyértelmű…

– Mikor vezettem én veszélyesen? Valaki elmesélné, mikor történt ilyen?
– Nem, majd a verseny után megbeszéljük, most koncentrálj

Kimi Räikkönnen – kormányt, hahó, valaki?!

Ennek a jelenetnek is itt a helye annak ellenére, hogy inkább a szituáció vicces, nem is feltétlenül az, amit a finn mond. A Ferrari autójába ugyanis elfelejtették beadni a kormányt és a kesztyűt, ezt pedig Räikkönnen próbálta jelezni, miközben a csapata már elindult vele.

Kormány… a kormányt és a kesztyűmet!Kormány! Hahó! HÉ! Valaki szóljon már neki, hogy adja oda! GYERÜNK MÁR, igyekezz!

Fernando Alonso – karma

Ki mással is zárhatnánk a sort, mint Fernando Alonsóval? A spanyol pilótának az Olasz Nagydíjon gyűlt meg a baja Jolyon Palmerrel, miután a Renault versenyzője levágta a sikánt. Ilyenkor vissza kell adnia a szabályok értelmében a pozícióját, ám ezt a brit nem tette meg, ezért Alonso végig róla kérdezősködött. Öt másodperces büntetést kapott Palmer, amin nagyon kiakadt a McLaren versenyzője, de később annál nagyobb volt az öröme, amikor megtudta, hogy fel kellett adnia a versenyt a britnek.

– Hol van Palmer?
– Fernando, Palmer feladta a versenyt
– Karma!

Fotó: TOSHIFUMI KITAMURA / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik