Foci

„A játékvezetés nem felelt meg a jelenlegi szabályoknak” – a Barcelona panaszt nyújtott be az elmaradt 11-es után

Barcelona hivatalos panasz uefa atlético madrid kezezés
Josep LAGO / AFP
Barcelona hivatalos panasz uefa atlético madrid kezezés
Josep LAGO / AFP
A Barcelona jogi osztálya hivatalos panaszt nyújtott be az Európai Labdarúgó Szövetséghez (UEFA) az Atlético Madrid elleni BL-negyeddöntő első meccsén történtek miatt.

Mi is beszámoltunk arról a bizarr esetről, amely a Barcelona–Atlético Madrid BL-negyeddöntő első felvonásán történt, amikor Marc Pubill, a vendégek játékosa lehajolt, és kézzel megfogta a 16-oson belül a kapusa, Juan Musso által kipasszolt labdát.

Adtak már ilyenért tizenegyest, a Barcelonánál úgy is érezték, hogy járna neki, ám az erdélyi Kovács István játékvezető nem így tett, és ezzel magára haragította a katalánokat.

A klub emiatt hivatalos panaszt nyújtott be az európai szövetségnél (UEFA), kiemelve, hogy

a játékvezetés nem felelt meg a jelenlegi szabályoknak, ami közvetlenül befolyásolta a mérkőzés alakulását és a végeredményt is.

A Barcánál azt nehezményezik, hogy súlyos hiba történt, amikor Pubill kezezése után a VAR nem avatkozott közbe, és azt kérik, induljon hivatalos vizsgálat, valamint azt, hogy a csapatok hozzáférhessenek a játékvezetők közötti kommunikációhoz.

Kettős mércét emlegetnek

„Az FC Barcelona úgy látja, hogy nem ez az első alkalom a Bajnokok Ligája közelmúltbeli kiírásaiban, amikor megmagyarázhatatlan játékvezetői döntések hátrányosan érintették a csapatot, kettős mércét teremtve és megakadályozva, hogy a klub egyenlő feltételek mellett versenyezzen más egyesületekkel” – olvasható a klub közleményében.

A spanyol bajnokságot hétpontos előnnyel vezető Barcelona végül emberhátrányban futballozva kétgólos vereséget szenvedett otthon, így nagyon komoly feladat vár a csapatra az április 14-ei visszavágón.

Az első meccs taktikai elemzését itt olvashatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik