Foci

Edzője szerint botrány, hogy Szalait kiállították

Elég mozgalmas mérkőzést játszott a Bajnokok Ligája F csoportjának 5. fordulójában a Hoffenheim: a németek ugyan negyed óra alatt kétgólos hátrányba kerültek hazai pályán a Sahtar ellen, ám még az első félidőben ki tudtak egyenlíteni. A második játékrészben aztán emberhátrányba kerültek, Szalai Ádám kapott két percen belül két sárga lapot. Az ukránok a hajrában tudtak élni a létszámfölénnyel, a 92. percben megnyerték a meccset, ami egyben azt is jelenti, hogy a Hoffenheimnek már csak az Európa Ligát érő harmadik helyre maradt esélye.

BL: Mourinho már megint megúszta, Szalait kiállították
A Manchester City botlott Lyonban, a Real Madrid nyert, a Bayern München gálázott.

Az első félidőben két kihagyást leszámítva nem voltak helyzetei az ellenfélnek. A két sárga lap abszolút botrány, szerintem Ádám egyikért sem érdemelt lapot. Nem hiszem, hogy lehet jobban játszani tíz emberrel, mint ahogy mi tettük. Csak a helyzeteket be kellett volna lőni. A 92. percben bekapott gól brutális volt

mondta a mérkőzés után Julian Nagelsmann, a Hoffenheim vezetőedzője.

A meccsen kezdő Szalai előbb Kovalenko ellen volt szabálytalan, majd a 60. percben, miután a védője alaposan megrángatta odatartotta a lábát Matvijenkónak és ugyan a labdát találta el, utána ellenfele lábát is, a meccs szlovák játékvezetője, Ivan Kruzliak pedig kiállította ezért.

Szalai második sárga lapja:

A csoportból a Manchester City már biztosan továbbjut, annak ellenére is, hogy a hazai vereség után idegenben is csak ikszre volt jó a Lyon ellen. A franciák állnak a négyes második helyén, ők legrosszabb esetben is az Európa Ligában folytatják, de ha nem kapnak ki az utolsó fordulóban a Donyeck vendégeként, akkor bejutnak a BL legjobb 16 csapata közé. A Hoffenheim Manchesterben zárja a csoportkört.


Jogosan kapott második sárgát Szalai Ádámot?

Eredmények – Bajnokok Ligája, 5. forduló

E csoport:

Bayern München (német)-Benfica (portugál) 5-1 (3-0)
gól: Robben (13., 31.), Lewandowski (36., 51.), Ribery (76.), illetve Fernandes (46.)

AEK Athén (görög)-Ajax Amsterdam (holland) 0-2 (0-0)
gól: Tadic (68., 72., előbbit 11-esből)
piros lap: Livaja (67., AEK)

A csoport állása: 1. (és továbbjutott) Bayern München 13 pont, 2. (és továbbjutott) Ajax Amsterdam 11, 3. (és Európa-ligás) Benfica 4, 4. AEK Athén 0

F csoport:

Olympique Lyon (francia)-Manchester City (angol) 2-2 (0-0)
gól: Cornet (55., 81.), illetve Laporte (63.), Agüero (83.)

Hoffenheim (német)-Sahtar Donyeck (ukrán) 2-3 (2-2)
gól: Kramaric (17.), Zuber (40.), illetve Ismaily (14.) Taison (15., 93.)
piros lap: Szalai (60., Hoffenheim)

A csoport állása: 1. (és továbbjutott) Manchester City 10 pont, 2. Olympique Lyon 7, 3. Sahtar Donyeck 5, 4. Hoffenheim 3

G csoport:

AS Roma (olasz)-Real Madrid (spanyol) 0-2 (0-0)
gól: Bale (47.), Lucas (59.)

CSZKA Moszkva (orosz)-Plzen (cseh) 1-2 (1-0)
gól: Vlasic (10., 11-esből), illetve Prochazka (56.), Hejda (81.)

A csoport állása: 1. (és továbbjutott) Real Madrid 12 pont, 2. (és továbbjutott) AS Roma 9, 3. Plzen 4, 4. CSZKA Moszkva 4

H csoport:

Juventus (olasz)-FC Valencia (spanyol) 1-0 (0-0)
gól: Mandzukic (59.)

Manchester United (angol)-Young Boys (svájci) 1-0 (0-0)
gól: Fellaini (91.)

A csoport állása: 1. (és továbbjutott) Juventus 12 pont, 2. (és továbbjutott) Manchester United 10, 3. (és Európa-ligás) FC Valencia 5, 4. Young Boys 1

Nyitókép: Simon Hofmann/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik