Foci

Teljesen új megvilágításba helyezzük a londoni 6-3-at, az Évszázad Meccsét

65 éve, 1953. november 25-én a magyar labdarúgó-válogatott 6-3-ra legyőzte Angliát, amely 90 évig nem kapott ki a kontinensről érkezett ellenféltől. Hidegkuti Nándor szerepköre sokkolta az angolokat, így a magyar válogatott szenzációs győzelmével a jövő évi világbajnokság első számú esélyesévé vált. Először nyert kontinentális csapat a legendás Wembley-ben, Sebes Gusztáv taktikáján, és a fantasztikus magyar játékstíluson az egész világ ámult. A 65 évvel ezelőtti eseményeket átültettük napjainkba. Modern kori futballelemzés következik a sporttörténelmi 90 percről.
Korábban a témában:

A magyar futballközeget az elmúlt néhány évben leginkább az a probléma foglalkoztatta, hogyan adaptálja saját stílusát az egyre divatosabbá váló WM-rendszer szabta kereteken belülre. A hagyományos 2-3-5-ös rendszer örökébe lépő új formáció ugyanis természete szerint (az új középhátvéd bevonásával a csatárok nyakán mindig lóg egy ellenfél) inkább a tankszerű, tagbaszakadt, erős testalkatú, de nem túl mozgékony középcsatároknak kedvezne – ám ilyenekből Magyarországon jelenleg nem akad túl sok.

A WM-felállás ugyanakkor előnyöket is kínál: jóval erősebb jelenlétet a középpályán, plusz eggyel több védőt, ami nyilvánvalóan pozitív hatással lehet a védőjáték minőségére is. A nemzetközi mérkőzéseken rendszeresen sok gólt kapó magyar válogatott szempontjából ez utóbbi kiemelkedően fontos körülménynek és óriási érvnek számít a WM-szisztéma mellett – ugyanakkor jó ideje egyértelmű már az is, hogy a rendszer csak jelentős módosításokkal tehető életképessé a hazai futballban.

Nem véletlen, hogy a magyar bajnokság egyes csapatai, élükön a Budapesti Vörös Lobogóval (korábban: MTK, Textiles, illetve Budapesti Bástya) jó ideje kísérleteznek már a formáció átalakításával. A legmesszebbre egyértelműen a Hungária körútiak edzője, Bukovi Márton merészkedett, aki hosszas próbálgatás után arra jutott: visszahúzza két szélsőjét a középső harmadba, ezzel párhuzamosan pedig a középcsatárt is arra kéri, hogy mozogjon többet visszafelé, vegye fel a labdát a pálya mélyebb pontjain. Bukovi annál is inkább megtehette mindezt, mert középső csatára – a Laziónak eladott, hatalmas termetű Höfling Norbert helyébe lépő – Palotás Péter mozgékony, sokoldalú, intelligens játékos.

A válogatott szövetségi kapitánya, Sebes Gusztáv szintén ebben a megoldásban hisz, nem véletlen, hogy az elmúlt években Palotás alapembere volt a nemzeti csapatnak, és az olimpiai bajnoki menetelésben is fontos szerep jutott neki. Változás akkor állt be, amikor az olimpia utáni első válogatott meccsen, 1952. szeptember 20-án a válogatott tizenegy perc alatt kétgólos hátrányba került idegenben, Svájc ellen. Sebes 31 perc után cserére határozta el magát, és – a korábban jobbszélsőt játszó, de Budai kárára akkor épp a kispadon hagyott – Hidegkutit küldte be Palotás helyére.

Most már látszik: ezzel a kirakós minden darabja a helyére került.

Puskás szűk öt perccel a cserét követően máris gólt szerzett, majd a magyar csapat a szerepében lubickoló Hidegkuti vezetésével fordított, a negyedik gólunkat ráadásul maga „az Öreg” (Hidegkuti beceneve, aki ekkor már betöltötte a 30-at) szerezte a 74. percben. Sebes változtatása annál is inkább meglepő volt, mert Hidegkuti a Vörös Lobogóban csak és kizárólag jobbszélsőt játszott, korábban Bukovinak eszébe sem jutott őt középre vezényelni Palotás helyett.

A váltásban – elsősorban Hidegkuti kora miatt – nem kevés kockázat rejlett, alig valaki hitte például, hogy a játékos képes megfelelni új posztja fizikai követelményeinek. Ezzel együtt Sebes az év utolsó, Csehszlovákia ellen, a Megyeri úton vívott barátságos meccsén is Hidegkutit tolta fel középcsatárba, tőle várta a folyamatos visszalépéseket a labdajáratás segítése érdekében. Ki ne emlékezne: a magyar válogatott parádés játékkal, 5-0-ra győzött, Hidegkuti ráadásul ismét gólt szerzett.

Sebes megtalálta a tökéletes csapatot

A támadó szekció összeállítása aztán a májusi, római stadionavatón sem változott: Hidegkuti maradt a kezdőben, miközben a védelemben ismét összeállt a Lóránt, Lantos, Buzánszky tengely. Sebes annyira elégedett lehetett a látottakkal (3-0), hogy az összeállítást megtartotta az októberi, Svédország ellen vívott meccsre (2-2) is, és bár itt a győzelmet nem sikerült megszerezni, a Wembley-ben is az újonnan megalkotott Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Zakariás, Bozsik – Budai, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor felállásban futott ki a gyepre a válogatott.

Az angoloknál eközben a Walter Winterbottom vezette válogató bizottság semmit sem bízott a véletlenre, és rutinos játékosokkal töltötte fel a kezdőcsapatot. A válogatott legnagyobb sztárja, Stanley Matthews pihenés céljából kihagyta csapata, a Blackpool három nappal korábban rendezett bajnokiját, igaz, az angolok így is mindössze két edzéssel (ráadásul nem a Wembley-ben, hanem a szintén londoni Chelsea pályáján) készültek a találkozóra, amit a News Chronicle című újság jó előre az „Évszázad Mérkőzése”-ként harangozott be.

Sebes és a magyar csapat eközben tudatosan és koncentráltan szervezte felkészülését. Már a svédek elleni meccset arra használta a stáb, hogy a nemzeti tizenegyet az angliai körülményekhez szoktassa, ezért szigetországi gyártmányú labdákkal folyt a gyakorlás és maga a játék is. A mérkőzést követően Sebes a Wembley méreteire felnagyított népligeti Vasas-pályára szervezett edzőmeccseket, az ellenfelektől (Vasas Ganzvagon, Kőbányai Dózsa) pedig kifejezetten azt kérte, hogy játsszanak angolos, szigorú WM-rendszerű, fizikális, hosszú labdákra, gyors szélsőkre és emberfogásra alapozott futballt.

A magyarok zsonglőrködésének kemény belépőkkel kell elejét venni

– harsogta a meccs reggelén megjelenő Daily Telegraph, ami meglehetősen tévesen ítélte meg a mérkőzés fókuszpontját. Nem a technikai képzettség, nem a trükkök és a cselek döntöttek, hanem a két csapat között tátongó hatalmas taktikai, felkészültségbéli szakadék.

Mi játszottuk a modern, tudatos, látványos futballt, ami úgy robogott el az angolok ósdi, elszigetelt, önhitt stílusa mellett, mint a szembejövő vonat.

A különbséget persze fokozta, hogy a magyar játékosok szinte hibátlan technikai képzettségüknek hála gyorsabban és pontosabban meg tudták valósítani az edzőjük által kitalált taktikát, de alapvetően nem az döntött, hogy a Winterbottom vezette hazai csapat rossz felfogásban lépett a pályára. Az angolok gondja nem eseti, hanem általános.

Esélytelenül próbálkoztak feltartóztatni például a magyar támadósort. Czibor, Puskás, Kocsis és Budai rengeteg helycserével, teljesen szabadon játszott, az emberfogáshoz szokott angol bekkeket sok esetben a teljes bolondulásig zavarva. A mérkőzés ezzel együtt a középpályán dőlt el: a folyamatosan visszamozgó, lényegében fedezetet játszó Hidegkuti őrzését egyetlen angol játékos sem tudta megoldani, így az „Öreg” zavartalanul irányíthatott, vagy épp törhetett kapura második hullámban.

Az „Öreg” befűzi az oktatófilmet

Hidegkuti lényegében megsemmisítette Angliát. A középhátvéd Johnston semmit sem tudott kitalálni ellenszerként – ha kilépett vele és követte Hidegkutit, akkor a két szélső bekk (Ramsey és Eckersley) között nyílt hatalmas folyosó Puskás és Kocsis számára, ha viszont nem tette, akkor a magyar karmester zavartalanul irányíthatott. Hidegkuti játékát az is segítette, hogy a két fedezet közül Zakariás rendszeresen hátrébb húzódott, szinte Lóránt mellé a védelembe, így teremtve területet Bozsik és Hidegkuti parádés összjátékaihoz.

Ezzel a húzással Sebes eredeti WM-rendszere totálisan összekuszálódott, és egy mindeddig teljesen ismeretlen, senki által, soha nem használt 4-2-4-es formáció alakult ki a pályán. Az angolok zavarát fokozta, hogy a magyar csapat mezszámozása sem követte a szigetországi szokásokat, ez pedig a rengeteget mozgó, helyüket folyamatosan kiismerhetetlenül változtató magyar játékosok miatt szinte teljesen lehetetlenné tette az emberfogás megvalósítását.

Olyan volt, mintha igáslovak versenyfutását nézném telivérekkel szemben

– legjobban, legjellemzőbben talán az angol válogatottból sérülése miatt hiányzó balszélső, Tom Finney foglalta össze a mérkőzés képét a lefújás után, amikor arról beszélt: a hazaiaknak egyetlen pillanatnyi esélye sem volt arra, hogy legyőzzék a szemmel láthatóan sokkal jobb erőkből álló, látványosan magabiztosan, cseppnyi félelem vagy megilletődöttség nélkül játszó magyar válogatottat.

Sebes Gusztáv azzal is újat húzott, hogy két szélső hátvédjét, Lantos Mihályt és Buzánszky Jenőt egyaránt arra biztatta: bátran segítsék felfutásaikkal a magyar támadójátékot.

Az olaszok ellen a védelemre fektettük a hangsúlyt, most viszont le akartuk rohanni az ellenfelet

– nyilatkozta a meccs után a szövetségi kapitány, tökéletesen leírva a mérkőzés képét.

Ezzel együtt a magyar csapat legnagyobb erényének éppen az egyensúly folyamatos megőrzése bizonyult. Hidegkuti visszalépéseinek Zakariás mélyebb helyezkedése ágyazott meg, Buzánszky és Lantos felfutásai azért működhettek, mert Lóránt szinte söprögetőt játszott, Bozsik pedig folyamatos előretöréseivel Hidegkuti játékát támogatta. Puskás teljesen szabad kezet kapott – széltében és hosszában is bejátszotta a teljes pályát, a Wright mellől lőtt gólja pedig élményszámba ment –, az ezúttal csendesebb Kocsis a kapu torkában helyezkedett, míg Czibor és Budai helycseréikkel borzolták az angol védők idegeit. Az önmagában tekintélyt parancsoló hat találat mellé ráadásul a magyar csapat még egy szabályos gólt is szerzett, ám Leo Horn játékvezető egyet les címén érvénytelenített, megakadályozva ezzel, hogy Hidegkuti mesternégyessel zárja a meccset.

Mire lehet elég mindez a világbajnokságon?

Annyit már tudni, hogy a válogatott májusban Budapesten visszavágót ad a pofontól most még támolygó Angliának, ám a jövő év legfontosabb eseménye ezzel együtt a svájci világbajnokság lesz. A pontos esélyek felmérése nem egyszerű – főleg a dél-amerikai ellenfelek, leginkább a címvédő Uruguay pontos erejének megítélése nehézkes –, de az biztosnak látszik, hogy az európai résztvevők közül Magyarországgal kiemelkedő esélyesként kell számolni.

Anglia soha korábban nem szenvedett még vereséget kontinentális csapattól hazai pályán – a mérkőzés tehát egyszerre mutat rá a magyar válogatott különleges erejére és arra is, hogy milyen komoly válságban lehet a szigetországi futball. Ezzel együtt fontos kiemelni, miszerint a svájci tornán a dél-amerikai ellenfelekkel is számolni kell, mint ahogyan az is nyitott kérdés még, mihez kezd Sebes a válogatott időnként megroggyanó védekezésével (az idei hat meccsén tizenegy gólt kapott a gárda, ami nem kevés).

Hidegkuti visszavont centerjátéka ugyan egyelőre elképesztő hatékonysággal működik, de az angliai győzelem hírével ennek meglepetésereje minden bizonnyal elillan – mostantól a riválisok külön készülhetnek majd erre a taktikai húzásra. Ehhez hasonlóan Zakariás átalakított szerepét is érdemes kiemelni, mint olyan játékelemet, amelyre az ellenfelek figyelme jó eséllyel erősen ráirányult az angliai mérkőzésen.

Ezzel együtt a magyar csapat ma vitán felül Európa és a világ egyik legjobbja. Sebes Gusztáv minden jel szerint megtalálta a tökéletes összeállítást, a kezdőcsapatban legalább 5-6 klasszis futballista kap helyet egyszerre, miközben a játékosok közötti kapcsolatok is szinte hibátlanul működnek. A világbajnokságig hátralévő kevéssel több mint fél év elég kell legyen arra, hogy a csapatjátékot tökéletesre csiszolva a válogatott Svájcban a saját stílusában, a saját játékát játszva, az ellenfelektől függetlenül is képes legyen végleg megszolgálni az olimpiai győzelemmel egyszer már kiérdemelt Aranycsapat jelzőt.

Felkészülési mérkőzés:

ANGLIA–MAGYARORSZÁG 3:6 (2:4)
Helyszín: London, Empire Stadium, Wembley, 105 000 néző.
Vezette: Leo Horn (holland)
ANGLIA: Gil Merrick – Alf Ramsey, Harry Johnston, Bill Eckersley – Billy Wright, Jimmy Dickinson – Stanley Matthews, Ernie Taylor, Stan Mortensen, Jackie Sewell, George Robb.
Szövetségi kapitány: Walter Winterbottom
MAGYARORSZÁG: Grosics Gyula (Gellér Sándor, 83.) – Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Lantos Mihály – Bozsik József, Zakariás József – Budai László, Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán.
Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv
Gólszerző: Sewell (14.), Mortensen (38.), Ramsey (57. – 11-esből), ill. Hidegkuti (1., 22., 53.), Puskás (25., 29.), Bozsik (50.)

Kiemelt kép: Wembley stadion, a magyar válogatott a 6:3-as meccs előtt: Puskás, Grosics, Lóránt, Hidegkúti, Buzánszky, Lantos, Zakariás, Czibor, Bozsik, Budai II., Kocsis. Forrás: Fortepan

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.