Foci

Mourinho úgy nyilatkozott, mintha a Kisvárda edzője lenne

Korábban a témában:

José Mourinho, a Manchester United szakvezetője dicsérte a csapatát a hazai Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen legyőző Juventus labdarúgóit, miközben ismét kritizálta saját klubjának vezetőit.

A portugál edző az 1-0-s vereség után elmondta: a BL egyik favoritjával szemben maradtak alul, és a második félidőben nyújtott játékukkal akár más eredményt is elérhettek volna.

“A Juventus elrejtette a labdát, és ez frusztrálttá tett minket az első félidőben. A másodikban viszont már agresszívabban játszottunk, játékosaim nagy erőfeszítéseket tettek” – nyilatkozta Mourinho. Kiemelte: az ellenfél labdarúgói közül elsősorban a két középső védő, Giorgio Chiellini és Leonardo Bonucci tett rá kedvező benyomást.

“Elmehetnének a Harvard Egyetemre oktatni, hogyan kell belső védőt játszani”.

Mourinho hangsúlyozta: már a sorsolás pillanatában tudták, hogy a Juventus mögött csak a második helyért csatázhatnak a Valenciával, amellyel szemben a harmadik fordulót követően kétpontos előnyük van.

A Manchester United edzője a nyáron gyakran bírálta a klub visszafogott átigazolási stratégiáját – annak ellenére, hogy 2016-os érkezése óta már közel 400 millió fontot (147 milliárd forintot) költöttek játékosvásárlásra -, ezt a vereség után sem felejtette el kiemelni.

“A Juventus szintjén akarunk lenni? A Barcelonáén? A Real Madridén? A Manchester Cityén? Hogyan érhetnénk ezt el?”

– tette fel a költőinek szánt kérdést Mourinho a sajtótájékoztatón. Majd arra az újságírói kérdésre, miszerint “erősítésekre lenne-e szüksége”, határozott igennel válaszolt.

Massimiliano Allegri, a Juventus trénere kiemelte: futballistái az Old Traffordon megmutatták, egy mérkőzésen mikor és hogyan kell lelassítani, valamint felgyorsítani a játékot.

Ajánlott videó mutasd mind

Mérő László: Úgy döntöttünk, hogy elhisszük a történetet a vírusról

Még ha csak vaklárma is a magyarországi koronavírus-járvány, akkor is rengeteg haszna van a védekezésnek, állítja Mérő László matematikus, pszichológus. A professzor lapunknak arról is beszélt, hogy Orbán szélkakas, és 2022-ben megbukik, de szó volt a távozó indexesek előtt álló lehetőségekről is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.